MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
28. ő. e. 1962. november 17. (2-28. o.) - 1. A Gépjavító Állomások S. M. Igazgatósága vezetőjének munkahelyi fegyelmi ügye. Szóbeli tájékoztató: 4-7
h I. napirendi pont: Borbély elvtárs Gépállomások Főigazgatósága:' Az évi rendszeres általános ellenőrzés alapján sor került itt is az ellenőrzésre, Fagy Árpád elvtárssal kapcsolatbatett bejelentésről. Közölték az elvtársak, hogy a vizsgálatban a Megyei Pártbizottság részéről is részt kivannak venni. A megadott vizsgálati programmtól el kellett térni, tekin tettel arra, hogy olyan bejelentések érkeztek, amit fontosnak tartottunk kivizsgálni. Elsősorban műszaki vonatkozásban történt megvizsgálás / Tapsony- Nagyatádi dolgok / . Az a megállapításunk, hogy a^nehéz körülmények kösött végzett munkában a műszaki vezetők nek a munkáját Nagy Árpád elvtárs nem segitette kellőképpen, nem engedte őket szabadon dolgozni. Ez nem helyes vezetési módszer^ ha figyelembe vesszük, hogy milyen nehéz az alkatrész hiánnyal megküzdeni, gátolják a gépek kijavítását. Nem helyes, amikor nyilvántartás nélkül épitenek be más gépekbe alkatré széket• Ezzel kapcsolatban csak ezt kivántam mondani. A második ponttal kapcsolatban; 1961-ben végeztünk általános nagy ellenőrzést, ahol a bizonylatokban hamtsitást észlel tünk. Ennél fogva jogtalanul jutott hozzá a jutalomhoz. Ezt az ügyészségnek adtuk át. 1962. I.31-vel a megyei igazgatóságnak utasitást adtunk, hogy a megállapított hiányosságot szüntesse meg, valamint a feljelentést tegye meg az elkövetett hamisítással kapcsolatban. A megyei igazgatóság jelentette, hogy a bűnvádi eljárást megtette az illetékeseknél. Ezért az ügyet lezártnak tekintettem. Amikor a mostani vizsgálat megindult tudomásunkra jutott, h hogy a büntető feljelentés nem lett megtéve. A vizsgálat folyamán kérdeztük Fagy elvtársat, hogy miért nem tették meg és miért jelentették a valótlant. Azt válaszolta, hogy ő átadta a jogásznak az ügyet és nem tudja miért nem tették meg. /van egy másolati példány nálunk. / Mi meg akartunk győződni a dologról és az ügyészség igazolta, hogy május 17-én érke zett be a feljelentés. Meggyőződtünk róla, hogy Nagy elvtársak az Igazgatóságot félrevezették szándékosan. De ha Nagy elvtárs tudta május 28-a után, hogy nem történt meg a feljelentés, akkor még mindig lehetett volna jelenteni, hogy a más hibájából nem történt meg a feljelentés. De tekintettel arra, hogy ezt nem tette és amikor lejöttünk akkor is azt állitotta, hogy megtették a feljelentést IV.12-vel, - s mi erről papirt is kaptunk, s közben az ügyészség igazolja, hogy csak V.17-én történt meg a feljelentés, azért azt állítjuk, hogy szándékos mulasztás történt. Az összefüggést abból a kérdésből néztük, hogy a nagyatádi gépállomás jutalmánál:; jogossága fenn-áll-e. Jogos volt. Azonban a feltételekben van egy pont, hogy amennyiben eljárás vagy itélet van akár birósági ügy, a jutalmat kifizetni nem lehet, illetve a prémiumot . Ha II-ben megteszik a feljelentést semmi akadálya sem lett volna kifizetni a prémiumot.