MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
27. ő. e. 1962. szeptember 1. (2-77. o.) - 1. A megyei pártértekezleti beszámoló vázlatának megvitatása. Javaslat: 4-18
A mezőgazdaság előtt álló feladatokicai kapcsolatosan véleményem szerint amit tartalmaz, helyes, A pártértekezlet "beszámolójában az előző ülések alapján helyes lenne visszatérni és meghatározni a konkrét feladatokat, hogy milyen célokat tűztünk ki és ezek hogyan lettek végre-^ hajtva. Továbbá a korszerűbb termelési módszerek alkalmazását. Ezzel a mindennapi életben kell foglalkoznunk, hogy ne szórványos jelenség legyen és ezt következetesen kell alkalmaznunk a mezőgazdaságban,.. Véleményem szerint az anyag jó lesz arra, hogy a vita után megfelelő alapot kapjunk a következő munkánkhoz. Dr. Só lyom Gábor elvtárs ; Véleményem szerint a VII, pártkongresszus határozataiból kellene kiindulni akár tanácsi, akar pártvonalon, vagy'a mezőgazdaság vonalán. Az első oldalon foglalkozik az anyag a tsz-i parasztság kérdésével, és a lo, oldalon is. A tanácsi résznél egy kicsit jobban ki kellene emelni a tanácsnak, mint államhatalmi szervnek az adott;terület gazdasági és politikai irányításában a feladatait. Bátrabban kellene szólni a káderkérdésekről és problémákról is Takács elvtárs szerint megemlítetteket ki kell hagyni, /sirkőártás, cserépkályha, stb./ A kulturális kérdéseknél pedig 'oglalkozni kell azzal, hogy hogyan vannak azok végrehajtva. Az iparnál fel kell vetni a munkafegyelem kérdését, mert ez kimaradt és fontos kérdés, Egyetértek Takács elvtárssal és én is szükségesnek tartom, hogy kimaradjon a felszabadulás előtti rész a mezőgazdaságra vonatkozóan, A tanácsi résznél többet kell szólni arról, hogy a tsz-eknél hogyan viszonyulnak az állami támogatás kérdéséhez, Ugy gondolom, hogy a vita után rendeződni fognak e problémák. Véleményem szerint a vázlat alapos és belőle egy jó anyagot össze tudunk állitani a pártértekezletre, Dr. László István*elvtárs; Véleményem szerint a pártértekezlet és a VII. pártkongresszus határozatai egybevágóak. Ennek alapján kell értékelni a műnk' A többi résszel a part-résznél egyetértek. A párt-résznél kell értékelni a tsz-ek helyzetét. 1959-től kezdve sokat foglalkoz-' tünk a parasztok pártba való felvételével. A mezőgazdasági résznél a gazdasági irányitás kérdését kellene értékelni. A tanácsi részt illetően nagyon aprólékos. Mi ezeket elhagy- .4J tuk a mi uj ^anyagunkban. A beszámolónk nyers vázlata elké szült, Jl A^fogadó órák ugy^ varrnak feltüntetve, hogy gazdasági irányi-^g tásban hogyan, érvényesül és hogyan mutatkozik meg pozitívan és negativan a tanácsok munkájában. Az ipari és tanácsi munkáknál a közlekedést javaslom elhag^-,*4f ni. Mi a közlekedést a tanácsi résznél vettük.