MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
26. ő. e. 1962. július 14. (61-97. o.) - 2. A hazafias népfrontbizottságok szervező tevékenysége a falvak kulturális és társadalmi munkájának segítésében. Jelentés: 77-81
.. 3 Ez év márciusában másodízben került megrendezésre az arany és ezüstkalászos gazdák megyei találkozója, amelyen Dr. Erdei Ferenc akadémikus, a M agyar Tudományos Akadémia Főtitkára tartott igen értékes előadást. A találkozón felszólalt Veres Péter Kossuth-díjas iró is. Több tsz-ben / 35 / jogi előadást szerveztünk, s ezeken ankétszerüen vitattuk meg a t3z„ tagok jogait és kötelezettségeit* Dr. Biró Gyula professzor és Szabó István adjunktus szakelőadásokat tartottak a megyében.. Ezek egyrészt az irányitó szakemberek /állatorvosok, állattenyésztők / másrészt a tsz-ben dolgozók részére voltak tartva, A résztvevők szerint az előadások igen hasznosak és tanulságosak voltak, s ilyeneket a jövőben is kell tartani. 3./ A népek köz ötti bar átság ápo lása terén vég zett tevékenység. A megyében tartott különböző barátsági és békeestek nagy tonegeket mozgósitó erővel bírnak. Sikerült elérnünk, hogy 400-600 fő jelenik meg egy-egy ilyen rendezvényünkön., Kesdstben a megyeszékhelyen, később járási székhelyeken, legutóbb viszont már községekbén tartottuk.'a béke és barátsági napokat, Ez igen kedvező hatást váltott ki a lakosság körében. A barátsági rendezvények általában egésznaposak. A nagykövetségektől érkező személyek /Nagykövet, tanácsos, titkár / nappal a köz ség vezetőivel megtekintik a termelőszövetkezeti közös gazdaságot, vagy egyéb ipari üzemet és este nagygyűlésen találkoznak a lakossággal. A falu életében eseményszámba megy az ilyen est, s rendszerint kultúrműsort adnak a falu öntevékeny művészeti csoportjai. Az elmúlt egy év során Kaposvárott: mongol, német, lengyel, kubai; Barcson; csehszlovák, bolgár£ Csurgón3 csehszlovák; Lengyeltótiban: német; Nagyba jómban: szovjet; Igáiban* romín; Marcaliban! koreai; Nemesdéden: nemet, Nagyatádon-, NDK és nyugatnémet; Nagybarátibans német; Balatonszárszón: bolgár; Tabon? lengyel és bolgár barátsági napokat tartottunk* Kiemelkedő békegyülést szerveztünk: - központi előadóval - Barcson /Ortutay Gyula/ Nagyatádon, /Szaimáry Nagy Imre/ Kaposvárott, /Hajdú Gyula/ Siófokon és Csurgón,/ lukács Tibor/ Nagyatádon, Marcaliban, Csö kölyben, /Dr. Gombos László/ Balatonbogláron, /Dr. Dezséry László/'és Barcson, /Harmati Sándor,/ 4«/ Az általános művel fcsép- felles^tése terén végzett munka . a °/ A "Könyvbar á t" m ozgalom: A II. ötéves terv célkitűzései kösett igen jelentőé.szerepet ka pott a falusi könyvtárak munkája. A Hazafias Népfront kezdeményezésére a Nőtanács és a Szövosz bevonásával Országos Könyvbarát Akció Bizottság alakult. Ennek megfelelően megyénkben is megalakitottuk a Könyvbarát Akció Bizottságot, amelynek célkitűzései között szerepel: le/ A könyvtárak fejlesztése., 2./ A könyvellátoítság növelése, 3?/ Az olvasótábor szélesítése*