MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
26. ő. e. 1962. július 14. (61-97. o.) - 1. A Somogy Megyei BM Szervek Pártbizottságához tartozó alapszervezeteken belül folyó pártpolitikai munka. Jelentés: 63-69 - Szóbeli kiegészítés: 70
A megjegyzésem a következő; lényegesebbnek tartom, hogy a jelenlegi felépitése a pártszervezeteknek megfelelő, mert eddig kisérletezés folyt a pártszervezetek felépitését illetően. Ugy néz ki. hogy ez iaegfelel a célnak. Most már érezhető a pártszervezet tevékenysége a nevelés és politikai munka tekintetében. Mint hiányosság van felvetve a pártiskolai hiányosság. Ennek ellenére is jelentős dolog, amit előre léptünk a pártiskolázás és állami oktatás terén. Majdnem fele a párttagságnak pártiskolát végzett. A másik oldal az állami oktatás kérdése, a közép és felsőfok végzése tekintetében. Ebből következik, hogy a hozzá-állás, a szakértelem és a beképzeltség még megvan . De van már bírálat is, s ez már eredmény. Addig nem lehet szó egészséges állapotokrók, amig a rendfo kozat alapján biráljuk egymást. A szakvezetés most már mer támaszkodni a pártszervezetekre, mert érzi, hogy segiteni tudnak. Ezelőtt azért nem támaszkodott, mert tudta, hogy nem várhat se«aá*»sokat. Egyetértek azzal, hogy uj határozatot nem kell hozni. Van egy néhány olyan megoldás, ami egyszerűen megoldható, egyik; a politikai nevelés tovább fokozása. Az elmúlt oktatási év ben a rendőrség peropagandistáival volt legtöbb baj, félévig nem jelentek me<? az előkészítőkön. Ez mutatja, hogy ezen a területen probléma van. A másik az általános műveltség az őrsöknél. Az egyes emberi kulturáltságot illetően fantasztikus számokat kapunk. Pedig ezek varrnak legközelebb az emberekhez, ezért felégük kellene inkább fordulni. Következő dolog a rendőrőrs problémája. Ez már lo éves probléma , azóta ott vagyunk a leggyengébbek. A rendőrségi VB-ve}. kapcsolatban? Fenyvesi elvtárs! Ebben az intézkedésében a FTO-nak semmiféle kegyeskedése nem volt, mert a vb-tagságot ötben is meg lehet szabni. A iárási és megyei vb lehet 7-től 11 tag. A Rendőrségi vb-t üzeminek is lehet tekinteni, tehát 5 tagja lehet. Ennek ellenére az a véleményem, hogy 7 taeu legyen, nemi indokolt , hogy olyan nagy létszámú legyen, mint a járási bizottságokon. Kisdeák József elvtárs : A pártszervezet munkájára vonatkozóan néhány dolgot szeretnék elmondani; Szerintem abból is lehet Ítélkezni, hogy milyen észrevételeket küld a városi kapitányság a városi pártbizottságnak. A törvényességgel kapcsolatban szeretném felvetni, hogy mérjünk egyforma mértékkel. Meg kell oldani, hogy tegyünk kü lönbséget a rendőrségnél is, hogy mi a barátság és a mi a szolgálat, mert gyakran előfordul, hogy egyes intézkedés a barátság kedvéért történik, szolgálati ügyben nem helyesen járnak el. Milyen összefüggés van a-között, hogy bizonyos ismerősöknek bevonják a jogosítványát, vagy nem. Összefüggésbe lehet hozni Kolip elvtárs italozásával. Tehát nem a törvényességnek megfelelően járnak el. Pl. Balogh gépkocsi karambolja ügyében.