MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

25. ő. e. 1962. június 16. (198-226. o.) - 2. A megyei pártbizottság terve a pártpropaganda és a pártoktatás 1962-63-as év feladataira. Javaslat: 217-222

- 2 •* Ugyancsak a korábbi évekhez viszonyítva jóbban^kell biztosita­m a politikai iskolák segítését és' ellenőrzését, 2./A pártpropaganda eszeméi és politikai feladatait a következő években is az MSZMP és a munkásmozgalom tapsztalatainak,pártunk VII. kongresszusának és a moszkvai nyilatkozatnak, valamint az SZKP, XXII. kongresszusának határozatai szabják meg. Ugyanakkor bistositani kell pártunk VIII, kongresszusának széleskörű fel­dolgozását. Gondoskodni kell arról is, hogy pártpropagandánk és pártoktatásunk az eddiginél alaposabban foglalkozzon az úgyne­vezett helyi témákkal is, E cél elérése érdekében és abból az okból, hogy az 1961/62-es pártoktatási évben a tematikákban eredetileg beütemezett témái­kat a XXII. kongresszus tanulmányozásának "belépése" miatt nem tudtuk befejezni. Az 1962/63-as o*:tatási évben ismétlést kell alkalmazni, ami annyit jelent, hogy a szakositott tanfolyamok esetében, valamint a marxizmus-leninizmus tar .folyamainál uj csoportot nem indítunk. November, december hónapban e politi­kai iskolák az elmúlt oktatási évben különböző tematikákban szereplő ? de a XXII. kongresszus anyagának "belépére"miatt el­maradt anyagot veszik át, majd januártól pártunk VIII. kong­resszusának, illetve a megyei, járási pártértekezletek anya­gát dolgozzák fel* A helyi anyagok / megyei, városi, járási pártértekezletek / feldolgozása érdekében biztosítani kell a január hónapot, ahol is a politikai iskolák 2 foglalkozáson beszélik meg az adott város, járás, illetve a megyei pártértekezlet beszámolóját,ha­tározatait. Énnek biztosítása érdekében a megyei, városi, já­rási pártbizottságok, az illetékes agit.prop, osztályok veze­•.tésével 1962, szeptember l-ig hozzanak, létre egy 3-5 tagból álló előkészítő bizottságot s Az előkészítő bizottságoknak fela­dataként kell adni az önálló anyag kidolgozását. 3./Pártpropaganiánk ée pártoktatásunk a következő években is mély­rehatóan kell, hogy tanulmányozza és magyarázza korunk fő tar­talmát és jellegzetességét, a szocializmus döntő tényezővé val­lását a világ politikában, Magyarázni kell, hogy erőnk növeke­dése, hogyan hat a világbéke erősödésére, más népek támogatásán ra, a gyarmati rendszer felszámolására. Tudatosítani kell a szocializmus építésének területén reánk váró feladatokat. A propaganda munkáknak elő kell segíteni a-tömegek aktivizáló­dását, a feladatok megvalósítása érdekében. 4./Pártpropagandánk és pártoktatási rendszerünknek ebben az évben figyelembe kell venni az 1963-as évi tanácsi és országgyűlési választásokat. Vagyis, ugy tartalmi, mint szervezeti területen a választások előkészületével kapcsolatos munkákhoz is megfele­lő segitséget kell biztosítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom