MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
25. ő. e. 1962. március 24. (2-53. o.) - 1. A pártonkívüli aktíva csoportok és koordinációs bizottságok munkájának értékelése a marcali és csurgói járásban a megyei pártbizottság 1960. szeptember 20-i határozata alapján. Jelentések: 4-16
f 5 Ha jelentősebb dolog történik, megfelelően ;udják magyarázni a dolgozóknak a faluban a helyes irány t. A másik hibája a jelentésnek az, hogy nem is próbálták az elvtársak értékelni, hogy milyen hatással van politikai, kulturális téren vagy a pártmunkában ennek a pártonkivüli aktivának a szerepe. Egyedül ^zigeti elvtárs mondta véleményét ezzel kapcsolatban. Jónak tartom u zigeti elvtársnak azt a megállapítását, hogy - a pártonkivüli aktivá jó párt tartaléknak. Valószinü, hogy az ezek közül kiválogatott embereknél nem jutunk olyan helyzetbe, hogy amikor megkarta az illető a tagjelölt igazolványt nem veszi át. 2 már azzal is, hogy a pártszervezetek bevonják munkájukba, segitségüket kérik és meghallgatják javaslataikat, kommunista magatartásra nevelik ezeket az embereket. Kern jött ki a jelentésből az sem, hogy a pártonkivüli aktivá munkájának eredményessége hogyan látszott meg helyenként a község problémáinak megoldásában, s a feladatok végrehajtásában. Véleményem szerint ezek az értékelések hiányoztak ebből a jelentésből. Természetesen mi is elkövettük a hibát ott, amikor ebben a hónapban tartottunk pártbizottsági ülé»st, ahol szintén az elvtársak által készitett napirendi pontok szerepeltek, s most a VB ülés is ismét, az elvtársakat számoltatta be. Ami a koordinációs értekezleteket és bizottságokat illeti: nekem az a véleményem, hogy jobb volna ha nem volna, mivel több helyen szükséges rossznak veszik. S részben előfordulnak bizonyos szektáns nézetek is ezekben a bizottságokban, hogy nem kivánják munkájukba bevonni a községi tömegszervezeteket és föléjük rende'lteknek gondolják magukat. Én szerintem a demokratizmus kiszélesítése érdekében szükséges is, hogy a koordinációs bizottságok értekezletei ne legyenek megtartva, mert a falut igy lehet csak egy irányban fejleszteni, irányítani. Dombóvári László elvtárs: ami a pártonkivüli aktivák foglalkoztatásét illeti: véleményem az, hogy kezdetben csak számszerűleg növelték azt a hálózatot.