MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
28. ő. e. 1962. december 15. (124-155. o.) - 2. Különfélék: - c.) A Gépjavító Állomások S. M. Igazgatósága vezetője és a Kaposvári Járási Tanács vb-elnöke ügyének megtárgyalása. Szóbeli tájékoztatók: 151-153
- 17 - ^r^f Az egész probléma ugy merült fel, hogy Suri elvtárs maradjon-e, vagy ne maradjon. Az ellene felhozott problémákat Simon Lajos és Nagy Károly elvtársak által elmondottak indították el és élezték ki. Ezt a két elvtársat meghallgattuk, valamint azokat is, akik nem elfogultak, mint Somogyi és Deák elvtársak a járási pártbizottság részéről. A döntésnél figyelembe vettük Suri elvtárs érdemeit is. El lehet mondani, hogy mint vezető f ha a felkészültségét nézzük, akkor a legjobb járási tanácselnökök közé sorolható. A vezetésben azonban vannak hibái, amelynek kiküszöbölésééi nincs biztosítva. Suri elvtárs azokat a hibákat, amelyeket vele szemben felhoztunk, csak általában ismeri el. Emberi magatartásbeli hibáit sem. A hibák lényegét illetően: Suri elvtársra vonatkozóan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre. Emberek a szemébe mondtták, hogy csalhatatlannak tartja magát, nem bizik a közvetlen munkatársaiban és vannak feladatok, amelyeket igyekszik magához ragadni. Balassa elvtárs szerint csak papiron van hatáskörük a helyetteseknek. Ez abból is következik, hogy elaprózza Suri elvtárs a munkáját. Az utóbbi években a tevékenysége csak a mezőgazdasági munkákra terjedt ki. Más területen, mint irányitó és vezető ember nem tevékenykedett. Módszerei között meghonosodott gyakorlat volt a napi beszámoltatás. Ez alat az elnökhelyetteseket és a titkárt kell érteni. A megbeszéléseken nem tárgyalások voltak, hanem Suri elvtárs elhatározásait kellett végrehajtani. A fenti okokból az következett, hogy féltékenység vett nála erőt. Felült annak ? ha valaki bármit mondott neki. Figyelte az embereket napról napra és tudott róla, hogy az illető reggel 8 órától este 12 óráig mit tett. Községi tanácselnökök és tanácsi dolgozók voltak beszervezve a megfigyelésbe. A járási tanácsnál eluralkodott egy megengedhetetlen légkör. Az emberek nem birálták Suri elvtársat. Sok ember azt mondja, hogy azért nem birálta ? mert féltette a kenyerét. Azok. akik Suri elvtárs előtt bokáztak, azok azt mondják, hogy azért tetteimért nem akartak a megfigyeltetés áldozatai lenni. A^munkatársai hibáit nem tárta fel, előttük nem beszélt arról, hogy hogyan tudná javitani munkáját, összegyűjtötte az emberek hibáit és ezt felhasználta velük szemben. A durva, embertelen magatartásra néhány jelző: egy agronómusi értekezleten a járási főagronómusra olyan jelzőt használt, hogy.az^elvtársak megbotránkoztak. Huligánoknak titulálta őket. Gőgösnek olyan megjegyzést.tett, hogy hülye vagy és piros krétával irom a homlokodra. Amikar a végleges döntésre került a sor akkor egy alapvető hibáját is meg kellett jegyezni: Suri elvtársra jellemző volt, hogy az emberektől elfogadta személyére, vagy jellemére való állitást, mielőtt a valódiságáról meggyőződött volna. Suri elvtársra jellemző volt, hogy a vezető szervek véleményét nem fogadta el és rájuk sértő kijelentéseket tett. Az utolsó három hónapban Karpov elvtársat arra intette, hogy jól gondolja meg mielőtt a járási pártbizottság határozatát elfogadná, pedig a határozatok hozatalában maga Suri elvtárs is résztvett. A megyei pártbizottság volt első titkárát Szirmai elvtársat zsidó szabó-kölyöknek jellemezte és hogy ez neki nem parancsol.