MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
28. ő. e. 1962. december 15. (124-155. o.) - 1. A nagyatádi járási pártbizottság irányító, ellenőrző munkája a termelőszövetkezetek felé. A politikai bizottság 1960. április 12-i, valamint a megyei pártbizottság 1961. október 25-i határozatának végrehajtása. Jelentés: 126-133
UHf0 Március 29.-re javaslom pártbizottsági ülés napirendjének "Az 1963. évi ipari és mezőgazdasági tervek és feladataink" cimü anyagot. B é m e t h Ferenc elvtárs: Ismeretes az iparra vonatkozóan az 1962-es évi értékelés, valamint a statisztika által rendelkezésünkre bocsajtott számadatok. Most ezzel a kérdéssel nem igy szeretnénk foglalkozni, hanem a vezetés és termelékenység kérdésén keresztül, hogy hatékonyabbá tegyük az iparral való foglalkozást. Dr. Sólyom Gábor elvtárs: Véleményem szerint elgondolkoztató az, amit Kisdeák elvtárs felvetett. En is azt mondom, hogy nem az újtól való félés, de mégis elgondolkoztatja az embert, hogy jó lesz-e a három hetes VB. De még ha csak a gondolata is vetődik fel. akkor is meg kell gondolni, hogy nem-e szükitése lenne a végrehajtó bizottságnak. 'Továbbá véleményem szerint a vb. tagok foglalkoztatása nem tervszerű. Helyes volna, ha időközönként a VB tagjai részt vennének járási vb. üléseken, azok tanácskozásain. Ezt határozatként kellene megjelölni és bizonyos elvtársakat, bizonyos területhez lehetne kötni. Az a kérésem a VB felé, helyesnek tartanám, ha a második félévben a rendőrségi munkával is foglalkozna a VB. Lehetne a büntető-politikai alapelvek, határozatok végrehajtása, kádermunkával kapcsolatban. Ezzel segitséget kapnánk a VB. részéről. Dr. Takács István elvtárs : Osztom az elvtársak véleményét, én magam sem tartom helyesnek a három hetes VB-t, azonban a felhozott érveket nem tartom kielégitőnek. A pártvezetés lenini normáit igyekszik pártbizottságunk teljesíteni. A VB szerepe olyan irányban hatna, hogy hattérbe szorulna és a titkárság kerülne élőtérbe,a megoldást a magam részéről nem tartom helyesnek. R ó n a Imre elvtárs : Véleményem szerint a kollektiv vezetést nem az szabja meg, hogy két, vagy három hetente ülésezik a végrehajtó bizottság. En csak a káderkérdés problémáját tartom veszélyeztetve. A mi üzemünkben is három hetente van ülés, igy nagyobb anyagot meg tudunk tárgyalni, valamint a határozatokat is jobban tudjuk ellenőrizni. Az a véleményein, hogy félévig meg kellene próbálni. A káderproblémát rendkivüli VB ülésen el tudnánk fogadni. A kollektiv vezetés munkáját elősegitené az, hogyha a vb.-on hozott határozatokat a VB tagjai megkapnák és azt figyelemmel tudnánk kisérni. A premizálással kapcsolatos ? valamint a féléves ütemtervet kapjuk meg, és időben kapjuk kézhez a VB. napirendjét.