MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

21. ő. e. 1961. augusztus 12. (168-240. o.) - 3. A sertéstenyésztésre és hízlalásra szakosítandó tsz-ek vetésszerkezetének, állatállományának kialakítása és építési igényeinek helyzete. Jelentés: 217-228

2u. ;LÍL ^44^43|hg|4^4^m^J4n^sjJbfJU A lóáiiomány a szakosított tsz-ekben mar általában kialakult. A gépesítés előrehaladásával kisebb mérrü csökkenést mutat* Tsz-ek gondoskodnak az utánpótlásról azzal, hogy az állománynak 60 >at kitevő kancák 25 J*-át fedeztetik. A szakosított Tsz-ek közül 23-b^Ji von juhállomány. Az állomány kisebb mértékben fejlődik, de meg így is 3.3 db-al alacsonyabb a megyei átl H g .n loo kh közös szántóra jutó 12*7 db-nal, Csak a csurgói és a fonyódi jaras Tsz-einél emelkedik a jarasi á'tlü... zlxé, A juhállomány ilyen meretü fejlesztése megfelel a sertectenyésztés szakosítási adottságainak. Az anyaiétszam után 96 fí-os baranyszaporulat elérését tervezték, 14 szakosított Tsz-ben van baromfiállomány, AZ állomány 24 >-al emelkedik. A szakosítót­u Tsz-ek a baromfiállományhoz és huscsibe­nevexéshez ragaszkodnak, azt fenntartják, egyes Tsz-ekben kisebb mértékben fejlesztik. A tervjavaslatok szerint 250.000 db huscsi­bót értékesítenek. Különösen kiemelkedik marcali, ftagybajomi, goalei, behónyei, pusztakovácsi és felsömocsoládi Tsz-ek esibe­ne elé se c A 33 szakosított Tsz terűxetére számítva a loo kh közös szántó­területre átlagosan 293 db huscsibét értékesítenek. A sertéstenyésztés szakosítása és megvalósítása elsősorban a meg­felelő takarmányellátáson, iiiötve termelésen mulík. E nélkül tartós eredményre számítani e 0 yaltalán nem lehet, Ezért alapvető feltétel a Vctéssserkezet megváltoztatása, a m.ximaiis takarmany­tcrmelésre és a tervezett abrak takarmánytermő terület maradékta­lan elvetése. A táblázatban feltüntetett takarmanyméricg szerint a nagyatádi járásban még kisebb mérvű fejlesztést lehetne beállítani, a sió­foki járásban pedig a 3o wg-os hiány miatt csökkentest keli esz­közölni, A tabi, barcsi és fonyódi járásban kisebb mérvű bizton­sági tartalék is van 0 A kaposvári járásban a felsömocsoládi, me­zőcsokonyai, somogysárdi Tsz-ek takarmanyniérlege túlfeszített. A m;.r" ">..! járásban' a tapsonyi Tsz-nél takarmány hiány van. A szakosítás előnyeként csak a megfelelő takarmányozás esetén jelentkezik, hogy lerövidíti a hizottsertés előállítási idejét, csökkenti a takarmányszükségletet és megjavítja a férőhely ki­használását. Ez hízónként, mintegy öo-9o í't többlet jövedelmet je­lente A fehérjetakarmány ellátás érdekeben a takarmánykeverő üze­mek feladat vá kell tenni a szakosított Tsz-ek elsődleges ellátá­sát keveréktakarmányokkal. A fehérjeellátás megjavítására a lucornaliszt rendszeres haszna­lata mellett a tejipari melléktermékek fokozottabb mértékű jutta­tását kell L. Tejipari Vállalatokkal közösen a szakosított Tsz-ek részére elsősorban biztosítani. A fcjisztéshez feltétlen szükséges megfelelő képzett gondozók biztosítása, elegendő szakképzett eij-etőkanasz nincs? =zért ja­vasoltuk a l'sz-eknek, hogy mar most válasszanak ki erre alkalmas tagokat, akik kisegítőként mar ebbe a munkába . dolgozzanak és a tél folyamán a nagyb c reki aliami gazdas gban legalább 2 hetes szervezett oktatásban kel^ részesíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom