MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

20. ő. e. 1961. május 6. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (128-150. o.) - 1. A termelőszövetkezetek tavaszi növényápolásának, a következő növényápolási munkákra való felkészülésének helyzete, és az ezzel kapcsolatos feladatok. Jelentés: 129-134

- 5 ­területekre, de a nem dolgt>zd^tBz # ••Cagc* ' "munkába állítására is, / tsz-ek vezetőit is olyan irányban kell befolyásolni, hogy a nem dolgozd tsz, tagokkal ozecib'en a törvényadta lehetőségekkel él­jenek és tegyék meg velük szemben a megtorlé intézkedéseket, rogy segítséget jelont a községi Párt, Tanács és termelőszövetke­zeti vezetésnek-a Megyei Párt és Tanács, valamint a Földművelés­ügyi ilinisztériumtól leküldött elvtársak segítségnyújtása, akik a pártszervezetek erősítésében, a termelőszövetkezeti vezetés megszilárdításában adnak nagy segítséget. Csatoljuk a növényápolás munkaerőhelyzetéről, gépesítettségéről és a leszerződött növényápolásra vonatkozó táblázatot. I fokozottabb irányitd és ellenőrző munka, a jobb vezetés és szer­vezés, a gépek gazdaságos kihasználása lehetővé teszi, hogy a növényápolási munkák időszakában súlyosabb lemaradás nem követke­zik be és a termelési tervben betervezett terméshozamokat a job*b növényápolással fokozni lehet. Javaslat: A Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya adjon ki rendelkezést a járási tanácsod felé, hogy május lo és 15.- e közötti időben, a 1 termelőszövetkezetek növéní^ápolási munkálatait vizsgálja fe­lül, állapitsa meg, hogy minden szántóföldi művelésre alkalmas te­rület bomunkálást nyert- e és hogyan állanak az időszerű munkák­A következő határszemlét június lo- 15.- e között kell megtar­tani,amikor is a növényápolásáé a takarmánybetakaritáp helyzetét, feltételeit vizsgálja meg és mindkét határszemle során a megálla­pított hiányosságokról az eljáró bizottság tegyen operativ in­tézkedést* A végrehajtott határszemlékről ugy a járási, mint a Megyei Tanács május 2o.~áig, illetve június 2o.- áig adjoö kiértékelő jelentést a Megyei Párt és Tanács Végrehajtőb.izottságának. Kaposvár,1961,ápr,27» £ jelentést felülvizsgálta: Dr.László István a.k.,, Megy Tanács Vb. elnöke. olndr Imre / megyei főagronómus,

Next

/
Oldalképek
Tartalom