MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

15. ő. e. 1960. május 23. (142-172. o.) - 2. Az 1959-es gazdasági évben gyengén gazdálkodó termelőszövetkezeteknél tett intézkedések tapasztalatai. Jelentés: 157-166

I \v A községi tanács problémázik velünk együtt, hogy a községre ki­vetett 17o db. hizótt marhát leadni, valamint a 4oo db. hizott- . sertést nem tudjuk. Amikor a termelőszövetkezeti tagnak annyi kukoricája sincs, hogy saját részére hizlaljon,^vagy a baromfiját tartsa, hogyan lehet ezt megkövetelni. A termelőszövetkezet ter­ve biztositva lesz. Szarvasmarhánál nincs biztositva férőhely. Nem vagyofa erőszakos természetű, igy elhanyagol bennünket a járási tanács. Nem adtak pénzt az istáló megjavítására. Nincs kilátáo arra, hogy kapjunk pénzt, hogy a meszet megvegyük, pedig más anyagot saját erőből adnánk. A két istálló felújítása együtt 60.000 Ft-ból kiterülne. Az is probléma még, hogy a munkaerőnk kevés lesz a kampány munkák idején. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe. Kevés az aratógép. László elvtárs: Hogy melyik a gyenge termelőszövetkezet, valamihez hasonlitani kell. Előfordul, hogy egy szövetkezet 1958-ban jól gazdálkodott, most pedig rossz lesz. Hogy menjünk ki, mérjük fel a szövetkeze­tek helyzetét, embereket vonjunk ebbe be, pillanatnyilag nem tar­tanám helyesnek, hü képet most nem kapnánk, mert negyedév köze­pén vagyunk. Azt helyeslem, hogy a félévi gazdálkodás befejezeé­sénél készitsenek a szövetkezetek kis zárszámadást, akkor menjünk ki meghatározni a feladatokat, itt már fel tudjuk mérni, hogy hol lesznek kiesések, és milyen intézkedéseket kell megtenni. De lehet, hogy ezzel sem tudjuk teljes egészében a problémákat megoldani. Jelenleg pl, sok kiesés van a hizottsertéseknél. Ho­gyan tudjuk ezt póto&ni. Hevesi elvtárs felveti a 2o ember kiküldését. Az FM által lekül­dött emberekről sok rosszathallunk. Somogyturba leküldték egy idős elvtársat, akinek azt mondták, hogy csak 3 napról van szó. Nem is akar ottmaradni. Illés elvtárs felvetette, hogy generális intézkedéseket kell ten­ni egyes szövetkezeteknél, nehogy kellemetlen helyzetbe kerül­jünk a zárszáraadásnál. Libickozma nemcsak szövetkesti probléma, hanem általános, kulturális elmaradottság is van a községben* Hogy ezt fel tudjuk számolni, erre nagy társadalmi összefogásra is szükség van. Ez beruházás kérdése is bizonyos tekintetben. Fel vetette Illés elvtárs a tabi járás vonatkozásában a kis szövet­kezeteket. Nem tartom helyesnek, hogy ezek egyesitését felvessük. Ezt elő kell késziteni.. Nem lehet abból, hogy kisebb szövet­kezet arra következtetni, hogy feltétlen gyenge lesz. * Általában a legnagyobb probléma a kieséseknél fog mutatkozni, amit beterveztek, annak ellenére, hogy egyes szövetkezeteknél aláterveztek. Lehet, hogy a növénytermelésnél - ha jó termés lesz - be tudunk hozni valamit, de a 19.000 db. sertésből adódó kiesest nagyon nehéz lesz behozni. Felvetette Illés elvtárs, hogy a pártszervezetek helyzetéről nem beszél a jelentés. Ezzel teljes egészében egyetértek. De általában az a tapasztalat, hogy a gyenge termelőszövetke­zetekben gyenge a partszervezet is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom