MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

15. ő. e. 1960. június 6. (173-210. o.) - 2. A Csiky Gergely Színház munkájának értékelése, és a további feladatok. Jelentés: 187-193

f<*J Kisdeák József elvtárs: wh& <*#­Szeretném újból leszögezni, hogy véleményem szerint a szin­ház és sajtó közötti kapcsolat területén általában nem állunk rosszabbul, mint általában állnak a szinházak és sajtók Ma­gyarországon. Értesülésem szerint ha talán nem is ilyen éle­sen, de hasonló problémák vannak egyes esetekben Budapesten is, - sőt a sajtó,és vezető szinészek között is. Lehet, hogy a sajtónál is előfordul hozzá nem értés, rossz kritikát Ír­tak, de azt nem mondanám, hogy itt hecc-politika van. Lehet, hogy efey sor esetben figyelmetlenek voltunk, rosszul kriti­záltunk. Ezzel már a vb. foglalkozott, állást foglalt, igye­keztünk javitani rajt. Fem tartom helyesnek ugy kiélezni a problémákat a sajtóval kapcsolatban, amikor egy sor probléma van más területen is, amit szintén fel kellett volna vetni ugyanilyen súllyal, A Kormos éggel kapcsolatban: Amikor László Ibolya megirta a kritikát utána még két előadás volt beütemezve. Jólehet ennek hatására nem volt telt ház, de tudomásom szerint a kritika meg­jelenése előtt sem volt az. Vidéken nemcsak a Kormos ég cimü darabot mondták le, hanem mást is. - gyakran a vidéki kultúr­házak hibájából, gyakran a szináhaz szervező munkája nem volt megfelelő. A közönségszervezéssel kapcsolatban: Mióta szakszervezeti alap­ra helyezték a közönségszervezést, azóta a szinházi szervezők jóval kevesebbet keresnek, mint azelőtt és most nem sokat tö­rődnek a szervezéssel, litka eset, hogy kimenjenek segiteni szervezni. A városi szervező sem csinál többet a városban. A szakszervezetek nem tudták betölteni azt a feladatot, amit be kellett volna ezen a téren. Véleményem szerint nem látok túlságosan nagy problémát a sajtó és szinház között. Jövőre is lesz olyan dolog, hogy ha egy szinészt megbirálnak, mert nem jól játszott, nem fog neki tap­solni és nem fogja ezért szeretni az ujságirót. Véleményem szerint nem kell minden ügyből kabinetkérdést csinálni. S a 1 1 ó s Gábor elvtárs: A műsortervvel kapcsolatban: Felvetette fakács elvtárs, hogy elcsúszunk a vigjáték felé. A következő műsortervünkben 5 drá­ma van, aminek komoly a mondanivalója. Az eddigi szokásoktól eltérően a 4—5 operett helyett, csak hármat akarunk bemutatni, és inkább zenés vigjátékot. A balatoni turnéval kapcsolatban az az elképzelésünk, hogy felujitanánk a János vitézt, ami szabadtéren alkalmas volna és a Csongor és 2?ünde-t, amit szabadtéren még nem játszottak, valamint a Bécsi diákokat és lárom a kislány-t. . . A tervezett darabok a jelenlegi erőkkel megoldhatók. A műsor egyeztetve van, ami annyit jelent, hogy nyolc különböző darabot tudunk egy éven keresztül tájon játszani. A műsor összeállitásánál az volt a tervünk, hogy a mai életet tudjuk hangsúlyozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom