MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960
15. ő. e. 1960. május 7. (90-141. o.) - 4. Különfélék: - c.) Pártfegyelmi büntetések elbírálása. Jegyzőkönyv: 131-141
16^ - 2 *. Az 1959.-os őszi vásár alkalmával a vásár első napján Rajta Mihály kint tartózkodott az őszi vásáron, ahol több sátort nézett meg. A sátrakban általában azzal fogadták, hogy gratuláltak neki a vásár jó megrendezéséért és sikeréért. Több sátorban megkínálták pálinkával és más égetett szesszel. Rajta Mihály elmondása szerJLnt ugy két óra tájban a kerékpár szaküzlet sátrában volt, ahol Porkoláb szaküzlet vezetővel beszélgetett, s elmondta neki, hogy neki ki kell menni Kaposmérőbe, mórt az ottani tsz-t ők'patronálják és az elnökkel sürgős megbeszélnivalói vannak. Elmondotta azt iSg hogy Mérőbe a vállalat Berva motorkerékpárjával akar menni. Erre Porkoláb felajánlotta neki, hogy ne Bervával menjen, hanem mentőn ővele és kiviszi kocsival. Rajta Mihály elvtárs az anánlatot elfogadta és Porkolábbal elmentek a Május 1 utcába gyalog és ott ü&tek a gépkocsiba. Ma;fd a Berzsenyi utcán végighaladva Porkoláb meglátta Ihász Mártát és megszólította, hogy nem-e ráér egy kis kocsikázásra. Ihász Márta ráért és együtt mentek ki Kaposmérőbe. Kiérve Rajta elvtárs kiszalt a gépkocsiból és bement a tsz elnökhöz beszélgetni. Mig Porkoláb és Ihász Márta kint maradtak a Icocslfcan, ahol megbeszélték a további teendőket. Amikor Rajta elvtárs végezve a tsz elnökével visszaült a kocsiba, a kocsi azonban nem Kaposvár felé hozta őket, hanem továbbvitte a bárdibükki állami gazdaság felé. Rajta elvtárs kérdésére, hogy miért erre mennek, miért nem Kaposvár felé, megmondták nakt a tervet, amibe Rajta elvtárs beleegyezett* Majd kiértek a bárdibükki halastó felett lévő kis akácosba, ott mindketten nemileg közösültek IhászMártávaa, amiért Porkoláb loo Ft-ot fizetett Ihász Mártának; Rajta elvtárs semmiféle pénzt nem adott Ihász Mártának, Rajta elvtárs állitása szerlat amikor Kaposvárról elindultak kissé spiccesnek és fáradtnak érezte magát. Mivel a vásár előtti éjjel a sátrak felállitásán egész éjjel dolgozott. Porkoláb állitása szerint Rajta Mihály be volt rúgva. Megállapítást nyert az is, hogy Rajta Mihály elvtárs másnap kint az őszi vásáron nagyon megbirálta Porkolábot, hogy őt ilyen kényelmetlen helyzetbe sodorta,• Rajta Mihály elvtárs és Porkoláb állitása szerint sem fedi á valóságot az. hogy egy más alicalommal Ihász Mártával a kerékpár szaküzlet pincehplyiségSben nemileg közösült volna Ihász Mártával. Ezt a'rendőrségi jegyzőkönyvben Ihász Márta egyedül.állitja. Meghallgatva : Behiva: Rajta Mihály Porkoláb László Rajta Mihály