MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960
15. ő. e. 1960. május 7. (90-141. o.) - 2. A felvásárlási tervek teljesítésének állása és a szerződéskötések további biztosítása. Előterjesztés: 111-122 - Határozati javaslat: 123
S k i b a Miklós elvtárs? Orovecz elvtárs kérdésével kapcso latosan. Osszegégében nem csökkent a felvásárlás, hanem növekedett. Hevesi elvtárs kérdésével kapcsolatosan, hogy 7oo vagon búza van kint. Azért nem tudja a TV. apparátus felvásárolni, mert takarmányozásra visszatartják, mert előnyösebb az állattartásra. A kukoricánál és a sertesnélnincs ellentmondás. Hogy az apparátus mit kivan tenni a felvásárlás érdekében. Ha figyeljük a felvásároló szervek munkáját , meg lehet állapítani, hogy igen sokat tesznek ennek a munkának jobb megvalósítása érdekében. Egyáltalán -em azt mutatják az elért eredmények, hogy nem dolgoznak. Illés elvtárs kérdezi, hogy az első negyedévi kiesés megismétlődik-e? A kiesés ebben az évben teljes egészében nem térül meg. Ez László elvtárs kérdésére is válasz. A maszek baromfikezelők kérdése. Megvizsgáltuk ezeket a községeket és összegyűjtöttük az 1958 évi felvásárlás mennyiségét a jelen pillanattal összevetettük. Vettünk egy mutató számot a megye felvásárlásának általános alakulásáról és ebből következtettünk, hogy a tojásnál kb 5 %-át teszi ki ezeknek a felvásárlása. Véleményem az, ha kiszoritjuk ez-ket az embereket erről a területről, feltétlen jelentkezni fog eza szám a felvásárlásban. Cskk ott van a probléma, hogy ezek Budapest-i magánkereskedők, akiket mi nem tilthatunk ki, hanem csak kérni lehet a kitiltásukat. Hogyan tudjuk a kenyérgabona tervet teljesiteni. Az elmúlt évben is tudtunk volna többet felvásárolni. Persze ennek jelen pillanatban egyedüli lehetősége, hogv a termelőszövetkezetek az alapszabálynak megfelelően, az ésszerűség határán belül osszanak a tagoknak. Urai Férem elvtárs: A bevétel,-kieséssel kapcsolatosan. Mi nem ismerjük a termelőszövetkezet negyedéves programmját. Az egész negyedévi tsz kiesés 2,8po ezer Ft, mert marhából többet adtak le a termelőszövetkezetek. Jó lenne a termelőszövetkezeteknek termelési igazgatási szervét összehozni,persze nem függetlenített apparátusra bondolok, hanem ugy összehangolni a tervszerű ellátás és a tsz-ek negyedévi teijesitési tervek egyezzenek. Problémák vannak a sertések kivitele ügyében különösen a Csurgó-i és a Kaposvár-i járásban T ahol feltétlen sürgős intézkedésedet kell tenni. Egy probléma merült fel, amit javaslok, hogy a Végrehajtó Bizottság iiagyjon jóvá. Felvetődött a Zselicség sertéssel való ellátásának gondolata. Több község a mezőgazdasági osztályhoz fordult. Mi kitudnánk ezt c mennyiséget szőritani és megoldódnak ezek a problémák ugy, hogy a Zselicségben is megindul elsősorban az állattenyésztés és a földek trágyázása is jobb lesz.