MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960
18. ő. e. 1960. december 24. (196-227. o.) - 1. A termelőszövetkezeti zárszámadások előkészítésének állása. Jelentés: 198-209
11 1P& ff ,, Különös gonddal kell a gyenge és mérleghiányos termelőszövetkezetek közgyüléét megszervezni. Ezekre a helyekre a megyei párt, tanács, a járási párt és tanácsi vezetők, tömegszervezetek vezetői már előre menjenek ki és beszéljék meg, tájékozódjanak az ottani helyzetről, hogy hozzászólásaikkal szintén segíteni tudják az ott meglévő problémák minél előbbi megoldását és felszámolását. Az a véleményünk, hogy ezeken a helyeken igen őszintén rá kell mutatni azokra a jelenségekre, amelyek miatt a gyenge,eredmény született, akár a tagság, akár egyéb körülményekből is származnak azok. Határozottan állást kell foglalni, hogy a gyenge eredményért a tsz, összessége folojős és nem az állam hibájából, vagy a szövetkezeti mozgalom hibájából keletkeztek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a zárszámadást menetközben mind a párt, mind a tanács végrehajtó bizottsága kísérje figyelemmel, tudjon gyorsan reagálni a nogat&v jelenségekre, azokat meg tudja szüntetni, a jelentkező eredményeket pedig időbea tudja propagálni a szövetkezeti fejlődés és megszilárdítás érdekében. A sajtónak is a zárszámadás ideje alatt ismertetni kell az ólért eredményeket és bírálni a negatív jelenségeket, egyszóval segíteni a megyében folyó e nagy munkát, mert az a véleményünk, hogy ez elősegíti a további fejlesztési és megszilárdítás! munkánkat is, A Megyei Tanács VB. mezőgazdasági osztálya a zárszámadások előkészítése érdekében széleskörben ellenőrzési és pogitési programot dolgozott ki intézkedési tervében. Minden járásban kinevezte a járási felelősöket, akilc a járás és a megye közötti kapcsolatot tartják, és a jelentkező problémákat felhozzák. Megszervezte a kihirdetések megfelelő,ütemezését .is, hogy az +- időben a Megyei Párt és Tanács részére biztosítani tudja. A zárszámadás összefüggő munkájáért megyei szinten 6 tagú bizottságot alakított, amely a problémákat kiértékeli és a szükséges intézkedéseket azonnal továbbítja a járások felé. Szükségesnek tartjuk, hogy a Megyei ©árt VB. a pártszervezetek fontos feladatává tegye a zárszámadási munka pontos elvégzését és elemzését. Fontos, hogy a párttagok mozgósítsák a tömegeket a tanács és a szövetkezeti vezetés mellett a zárszámadások időben történő elvégzésére. No takargassuk a hibákat, azt bátran v LJSÍÜC fel keressük azok kijavítási módjait % b v>rsan hozzá kell látnunk a hibái: r., ;;szüntotéséhez. Szükségesnek tartjuk, hogy e nagy feladat elvégzésére a Párt VB. és a Megyei Tanács VB, adjon segítséget ahhoz, hogy a járási tanácsok végrehajtó bizottságai