MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

11. ő. e. 1959. augusztus 15. (2-47. o.) - 1. A tsz-mozgalom számszerű fejlesztésének és megszilárdításának főbb tapasztalatai, továbbfejlesztésének feladatai. Jelentés: 4-15

A politikai munka tartalmának megjavitása, egyrészt-azért"is nehezen megy, mivel a megye; 246 tsz-éből 187 tsz-ben van csak pártszervezet. Másrészt ezek az alapszervezeteknek a taglétszá­ma eléggé alacsony, vezetőik politikai képzettsége nem kielégitő, ezért tiem képviselnek jelentós politikai erőt a tsz-ekben. Kevés segítséget tudnak adni pártszervezeteink tagjai a tsz gazdasági vezetésének. Ezzel a kérdéssel a megyei pártbizottságnak foglal­kozni kell annál is inkább, mert ,még a tsz elnökök, brigádveze­tők részére 5-6 hónapos és 1 éves iskolát is szerveztünk, addig a •tsz-ek párttitkárai részére 2 hetes, vagy még ezt sem tettük^min­den évben. Ugyanakkor tartalmasabb politikai munkát várunk tő­lük. A tavasszal kezdődő termelőszövetkezeteknél a tagság egy része mintegy 25-3o %-a május végéig nem vett részt a közös munkában, majd az utolsó két hónapban pedig mintegy lo-15 %-a nem dolgo­zott a közösben, illetve munkaegységet, nem teljesitett. Ezek a tsz tagok általában kétlaki dolgozóknak a hozzátartozói, akik ezideig néhány holdon gazdálkodtak, melynek jövedelme az ipar­ban dolgozó családtag keresetének kiegészítéséhez szolgál. Jelenleg az ősszel kezdő termelőszövetkezetek közös gazdálkodá­sának, a megindításához komoly erőt kell forditani, amely egy termelőszövetkezetnél még nem járt teljes sikerrel. Ez a tsz Somogyudvarhely községben alakult meg, ahol ezideig közös tevé­kenység csak abban állt, hogy a tavasz^folyamán loo kh-t vetet­tek^pillangós takarmányt. A gabona vetésterülethez szükséges vetőmagot csak néhány napja kezdték összeadni, amelyet 1-2 hó­napos munka előzífct meg. A megyében a legnagyobb problémát az őszi kezdésü szövetkezetek okozzák. A 13 őszi kezdésü szövetke­zet közül még mintegy 5 szövetkezet van, ahol bár megindult a különböző alapok biztosítása /vetőmag, takarmányalap/, de igen ne­hezen és lassan megy. Hét őszi kezdésü szövetkezet közös tevé­kenysége teljesen beindult. Termelőszövetkezeteink közös állatállománya az elmúlt néhány hónapban a, körülményekhez mérten biztatóan fejlődött. A termelő­szövetkezeti tagok által bevitt szarvasmarha 11637 db sertés, 2659tdb juh 526? db. Jelentős mértékben fokozódott a tsz-ek ál­latvásárlása is. -^z első félév folyamán .elvásároltak 4881 db száz vasmarhát, ebből 1841 db-ot hizlalásra, a többit tenyésztésre, illetve továbbtartásra. A sertésállomány növelése érdekében felvásároltak tsz-eink 13621 db süldőt, ebből 662 db fehérhusfajta tenyészkoca süldő. Kedvezően hozzájárult az állatállomány növekedéséhez az Élel­mezésügyi és Földművelésügyi Minisztérium takarmánykölcsön akciója is, mert az 1 mázsás takarmánykölcsön biztositása mel­lett leszerződtek 9885 db süldőt^hizlalásra, és beállitottak '866 db ^tenyészkoca süldőt a 2 mázsás takarmánykölcsön biztosi­tása révén. Jelentősen fejlődött az előző időszakkal szemben"tsz-einkben a baromfiállomány. Az év eleji 5 baromfi tartó tsz-el szemben jelenleg 2o tsz-ben -van baromfiállomány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom