MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

9. ő. e. 1959. január 26. (33-103. o.) - 1. A vallásos ideológia és klerikális reakció elleni harc, és feladatai Somogy megyében. Jelentés: 35-38

A harmadik, az osztályharc nem egy részét képezi és nem engedhet tük, hogy ránk kényszerítsék, mert akadályozta volna a szociális ta épités előrehaladását. A másik amit látni kell, hogy bizonyos illúziók vannak a béke­papok szerepeltetése szempontjából a párttagok között, azt a lát­szatot kelti, hogy ideológiai kedvezményeket is tettünk, vagy teszünk ezen a területen. Bár itt mindjárt hozzá kell tennem, hogy nem elfogadható, hogy a pedagógusok nem értik, hanem nem akarják megérteni véleményem szerint, és pontosan ez veti fel a problémát. Azért is rendkívül nehéz ez a harc, hiszen a vallásos kapcsola­tot vizsgálva a vallásos nézet több ezer évre tekint vissza, a ezt is látni kell. Gondoljunk csak saját magunkra. A szegémy emberek jelentős része bizonyos menedéket talált a vallásba. A másik ilyen dolog, hogy némely foggrlmat nem szabad összekeverni Ilyen a papöág és a vallásos világnézettel kapcsolatos probléma. Ugyan akkor az eszközöket és a módszereket nem tudjuk megválogat­ni. A papságot külön kell választani, hogy melyikkel tudunk dol­gozni és melyikkel nem. Amelyiket feltudjuk használni, világos, hogy fel kell használni, mert ez a leglényegesebb dolog, hogy előre jussunk a szocializmus építésében. A másik ilyen dolog, a Merikális és a vallásos világnézettel kapcsolatos dolog. Véleményem szerint is a klerikális reakció ellen adminisztratív eszközt kell és szabad alkalmazni, a vallá­sos világnézettel szemben a felvilágosítás eszközével kell har­colni. Azt gondolom, hogy ezt nagyon világosan kell látni, A másik amit látni kell, hogy tényleg az a helyzet, hogy ott van a községben egy jól képzett ember, akit hosszú éveken keresz­tül képeztek ki az általános műveltségre, magasan felette áll a legjobban képzett közeégi vezető felett, akinek nincs más fel­adata, mint ezt a problémát kézben tartani, s nekünk ott van a sokkal gyengébb pártvezetőségünk, párttitkáraink, akik nem igen tudják: felvenni velük ajrf harcot és ez#rt vannak ilyen vagy olyan túlzások és behódolások. Nem tud vitatkozni a pappal, s ezért a pap befolyással van rá. Bz némely esetben visszaüt. Azt gondolom, ha előre tudunk menni a pártvezetőség színvonalának kérdésében, legalább a párttitkárok területén, akkor jelentős mértékben tu­dunk ezen a vonalon előre haladni. Nagyon okosan vetette fel Takács elvtárs, hogy nem szabad ezen a területen türelmetlenkedni. Azt kell nézni, hogy mit. tudunk csinálni a reális problémákat figyelembe véve, mert önkritikusan megálLapítottuk, hogy ennél többet tehettünk volna már most is f de türelmetlenkedni nem lehet. Hogy itt mindenki a mi világnéze­tünknek megfeLelően fog élni, igy saját magunkat csapjuk be. Nfttt., lehet fejjel a falnak menni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom