MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959
9. ő. e. 1959. január 26. (33-103. o.) - 1. A vallásos ideológia és klerikális reakció elleni harc, és feladatai Somogy megyében. Jelentés: 35-38
próbálták alátámasztani ezt a kérdést. De személyesen nem próbálták megmagyarázni a tanulóknak, hogy itt valami eredményt tudturík volna elérni. Nem birálják nyiltan a világról szóló vallásos nézeteket. Pl. amikor Olaszországodról tanitanak, nem használják ki a vallásosság ellen ezt a jó példát, hogy amikor 1928-ban az Etna tüzhányii kitört, nem segített* semmiféle isten. Nem csinálnak soha megfelelően vallásos elleni cáfolatot. Ez lenne az, ami tudományos alapot adna a historikus történeteknek bevezetésével, hogy milyen harcot kellett folytatni a vallás ellen", hogy elérjük a lét mai fc: máját. Hogy^hány nagy tudós vesztette el az életét ezért az ügyéit hogy a vallásosság ellen harcot a természet ismertetésével, éstudományos magyarázatokkal és munkákkal. A jelentésnek van egy része, amely kimondja, hogy nemcsak a keresztény vallás ellen kell felvenni a harcot, s éppen itt hibás a tömegszervezetek munkája. Nsm ártana, az iskolákban a babonák ellen folytatni harcot. Itt igen nagy kaerep vár a középiskolákra. Ugyanis itt nagyon elterjedt nemcsak* a babona, hanem a kabala, hogy pl. a diákoknak van egy mackójuk és azt a kezükben szorongatják, akkor biztos, hogy : nem felelnek. Nem ártana, létre- 1 hozni egy Marxista kort' ahol filozófiai anyagokat magyaráznánk meg nekik. Nem tudom, hogy a somogyi Néplap Tudomány és Technika rovatába érdemes lenne-e sorozatot inditani olyan tárgyban, amely az ünnepek eredetével és reakciós lényével foglalkoznának, mert az ifjúság nevelése szempontjából igen jó lenne. Gondolok itt arra is, hogy nálunk az intézetbe a gyerekek 15o helyről jönnek össze, s ahány gyerek van, pl. a kislányoknak mindnek van emlékkönyve. Sajnos, ezekbe nincs olyan hely, ahol ne emlitené az illető bejegyző az istent. Ezért gondoltam arra, hogy helyes lenne ha az írószövetség összegyűjtené nagy irők olyan mondását, amit emlékkönyvbe lehet irni, s kiadnák. Ezzel is foglalkozna a sajtó is. Végezetül mi azért igényeljük a középiskolákban a marxista körök megalakítását, hogy a feiatalokat kellőképpen előkészítsük az életre megfelelően. M á k o s Gyula Ped.Szakaz.elnöke; igen nehéz ez^a munka, elsősorban a pedagógusok között is nehéz annál is inkább, mert általában értelmiségi emberek és sokkal nehezebb őket meggyőzni ilyen értelemben, mint az egyszerű üzemi munkásokat. Kocsis elvtárs felvetett több problémát, s megállapítható, hogy a pedagógusokat a vallás kérdésében igen nehéz megközelíteni, őszintén. Voltak^ körzeti megbeszélések és a pedagógusom mindenről 3zivesen beszéltek, de erről a kérdésről egyáltalán nem nyilatkoztak. Kadarkuton volt egyetlenegy pedagógusno, aki mert szólni és nyiltan kérdést intézni hozzánk olyan értelemben, hogy. ha a szocialista rendszernek megfelelően tanit, bűne az, hogy Ö ittól függetlenül vallásos, s eljár templomba. Egy kedves pedagógus ismerősömnél voltam egyik közelmulti estén, amikor a gyerekkel maradtam aki 8-lo éves mindössze és beszélgettünk, mig az édesapja nem érkezett haza, s a gyerek elmondja, hog; Ö jár ministrálni, mert a paptól ezért kapott galambokat, sőt lo Pt.-ot. Ez csak egy példa, és az a véleményem, hogy nagyon igaz, amit az elvtársak felvetettek. S még igen sok feladat vár ránk ezen a területen. Szánt ó József Megyei Népfront titkár: ugy vagyunk ezzel a kéráéssel, hogy amikor megjelenik egy-egy párthatározat, akkor kampányszerűen dolgozunk, és utánna minden marad a régiben.