MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959

9. ő. e. 1959. március 23. (142-169. o.) - 1. Az 1958. évi ipari terv teljesítése. Jelentés: 144-151

-Í2 ­Hogy oa 1958. év terve reális vdiLt-e? Véleményem szerint nem. A tanácsi iparnál sokkal alacsonnyabb voLt a tervezés, ez mellett nagyobb munkáslétszámmal. Kömyü volt teljesíteni és túlteljesí­teni ezt 3 tervet, mivel nem voltak magos célok kitűzve a válla­latok felé. Szert a heLj-i iparban nem volt reális, nem volt feszített és feszitettebb tervet is tudtak volna ilyen körülmények között teljesíteni. Szirmai elvtárs kérdésére, hogy a nyereség részesedés hogyan nez ki. iíeni tudora megmondani. Egyrészt nem fejeződtek még be, ha be­fejeződik, meglesz a végleges adat, akkor megtudjuk adni. Az 1959.-es tervévre való felkészülés. Az 1959. terv feszitett­ségére jellemző, hogy az indulásnál 2-3 % feszítettségét alapo­zott meg a fanács és a Minisztérium, az 1958.-ss évhez viszonyít­va. A Partnak és a Politikai Bizottságnak legújabb határozata fel­veti, hogy nekünk is a megyében 3 3 éves terv irányé Ivei t az 1959.-€£ tervévben kell teljesíteni, ezért versenyvállalásokon keresztül el kell érni és egy csomó mutatót meg kell változtatni. A I?. éves terveknél fogjuk a feszitést fokozni. A feltétel meg­van, jó szervezésen és jó munkaversenyén keresztül lehet biztosí­tani, hogy elérjük ezt az eredményt. A munka versennyel kapcsolatosan, - hogy milyen intézkedéseke t tettünk? A városi pártértekezlet alapján a vállalatok beküldték a verseny­vállalásokat. Bzek a vállalások viszonylag konkrétak, kézzel msg­foghatók, de nem feszitettek. Nagyon óvatosan mertek a vállalatok vallani, hogy nehogy nagy gondjuk legyen. Az a mi véleményünk, hogy utánra tartunk egy megyei aktiváfe, aho­va meghívjuk a párttitkárokét, szakszervezeti elvtársakat, vezető­ket, művezetőket, s megtárgyaljuk a vállalásokat a párthatározat szellemében, s alapos kioktatása: után megmagyarázni, hogy hogyan használják ki a lehetőségeket a munkaverseny fokozására. Vélemé­nyű ok szerint ezzel a lelkesítő aktivá üléssel is fokozni kivan­juk a versenyt. Hevesi János elvtárs; Az alkalmazotti létszám közül hány % a műszaki. K u t a s János elvtárs; Az alkalmazotti létszám közül 3o-4o % műszaki. Körte s Gábor elvt árs : Nekünk is az 3 véleményünk, hogy a vállalatok a tervteljesitést illetően a meglévő lehetőségeket nem használják ki. A lé lehet ezt a megállapítást húzni a Kong­resszusi munka versenyre történt vállalásoknál, ahol szintén nem használták ki 3 lehetőségeket. Pl. az anyagtakarékosság területén. Az a baj, hogy a vállalatok anyagi vezetői & leültek, a legköny­nyebb lehetőségeket összeírták, de nem törekedtek arra, hogy a legkönyebb lehetőségeken kivül még vala dt megpróbáljanak tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom