MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. október 25. (33-54. o.) - 1. A termelőszövetkezetek 1957-58. évi zárszámadási és 1958-59. évi tervkészítési előkészületei. Beszámoló: 35-40
- 4 *n jds Másrészt pedig azért, hogy az eLLenforradaLota tudjuk, hogy nagy károkat okozott a tsz.-ékben, károkat okozott a dolgozó parasztok körében. Olyan emberek akik 1956. októbere előtt gondolkodtak azon, hogy belépnek a tsz.-ben, - ezek az ellenforradalom hatására eltávolodtak tőle. Az úgynevezett társadalmi nyomás, ami ránehezedett ezekre a dolgozó parasztokra, akikbe akartak lépni a szövetkezetekben, ez ma már sokkal kisebb, mint az elmúlt évben. A harmadik ilyen tényező, hogy a dolgozó parasztokban, ma már a tsz. felé való fordulás sokkal pozitivebb, mint volt az elmúlt évben. Ma mér megtalálhatjuk azokat az embereket, akik beszélnek a tsz.-ről, - a hangulat egészen más, mint volt az elmúlt gazdasági évben. Én gondolom, hogy minden túlzás nélkül lehet állitani, hogy az idei zárszámadások igen jelentősek. Ennek tudatában éppen ezért nagyon jól elő kell késziteni az idei zárszámadást nemcsak gazdasági, hanem politikai téren i* 2 A dolgozó parasztok azt mondják, hogy majd meglátjuk, hogy a tsz.-ek milyen eredményt tudtak elérnif: s akkor közeledik a tsz. felé. ííppen ezért kell erre a kérdésre nagy gondot forditani. Azt hiszem nekünk nem szabad figyelmen kivüL hagyni a politikai felkészülést a zárszámadásokra. Egyrészt a Járási Pártbizottságnak, másrészt pedig a tsz. pártszervezeteket kell felkészíteni a zárszámadásokra. Ha valaha mód és lehetőség volt arra, hogy a jó tsz.-ben dol gozó kommunisták és maguk a tsz. tagok agitáljanak az elért eredménnyel, - most ez az időszak az, ami legalkalmasabb arra, hogy oda tudjuk tárni, hogy ime az elmúlt gazdasági évben igy dolgoztunk és ilyen és ilyen eredményt értünk el. A befelé fordulást számoljuk fel, legalább azoknál a tsz.-éknél, ahol kommunisták vannak. Azt javaslom, hogy tsz,-eink használják ki a zárszámadás adta lehetőségeket, készitsék fel a tsz. pártszervezetét a zárszámadásra, határozzuk meg a kommunisták tennivalóit. A másik ilyen dolog azt hiszem, hogy a zárszámadással egyidejűleg a jövő gazdasági év megkezdésére kellene gondolni, hogy a gyenge vezetésű tsz.-ékben hogyan fogják megerősíteni a vezetést. Ha mi ezen a problémán nem segitünk és ugy kezdjük a jövő gaádasági évet, akkor az emberek soha sem fognak a tsz.-ben belépni, ha látják, hogy a vezetés továbbra is ugy maradt, mint az elmúlt évben. Gondolom, ezen a területen is feltétlen segiteni kell most a zárszámadás után. -