MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. október 18. (2-32. o.) - 3. Különfélék: - a.) Káderjavaslatok megtárgyalása. Szóbeli javaslatok: 32
- 3 Takács István elvtársi UJAT' M A választás melietf a más feladatok megoldása is kezd jobban lépést tartani* Mondható ez a pártoktatásra is. Azonban ezen a területen komoly lemaradások vannak. A pártszervezetek 80 %-a. fizette be a pártoktatási anyagok árát. Ez azt jelenti, hogy a többi helyre anyagot nem küldenek. Október 15»-el kezdődő héten indul be a partoktatás. Kinti munkánkban komoly figye|ae# kall szentelni ennek a kérdésnek, ne hagyjuk kicsuezni^mert kezdhetjük elölről. S z irmai 3én& elvtárss Értsünk egyeta azzal,- hogy akik a héten járási szinten segítették a munkák megszervezését,.és résztvettek a munka ban, a héten változatlanul menjenek ki. A képviselő jelöltéét pénteken összehivtuk, itt naggyülésekkel kapcsolatosan megegyeztünk velük. Kedden lesz a'megyei népfront bizottság gyűlése, ahol a' megyei tanácstagokat és a képviselő jelölteket fogadják el, ill. felterjesztik-. 2o.-án azoknak az elvtársaknak előadást tartunk, akik kint a gyűléseket fogják tartani. Előadó: Kisdeák elvtárs lesz. Különfélék Nagy Lajos: A kaposvári járás népfront bizottságához a kaposvári járási pártbizottság javasolja Veszprémi Jenő elvtársat munkatársnak, /elfogadva./ A Megyei Népfront Bizottságba javasoljuk Bencs György jutái parasztot. Eddig megyei tanácstag volt, most nem jelölték. Kár volna elvesziteni, 13 éves olyan paitner., aki becsületesen állt mellettünk, kmft.