MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. október 18. (2-32. o.) - 1. A Somogy Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának irányító és ellenőrző munkája. Jelentés: 4-11
át De az ellenőrzés átfutás volt. Nem behatóan elemezték a munkát s nem egy esetben, nem térnek vissza, hogy végrehajtottákre. Az eLLenőrzések általában felszínesek volt, ezért megfelelő segités-nyujtást az állami gazdaságok igazgatói nem kapták meg. Abonyi elvtárs magatartásával kapcsolatosan, - van sok fejlődés, de bizonyos mértékig még sokat le kell küzdeni. A végzett munka alapján kell értékelni az embert és segiteni, nevelni kell a meg lévő fogyatékosságok kiküszöbölésére. Az emberek megitelesénél vigyázni kell, hogy tényleg az objektiv tények alapján Ítéljük meg az embert. Nem lehet véletlenség, hogy sokszor olyan állapot volt, hogy a közvetlen munkatársak sem voltak olyan bizalommal, - ami ilyen szervnél feltétlen szükséges. Ugyan ezt mondhatjuk néhány területen a gazdasági vezetőknél is. Bz ellen véleményem szerint következetesen harcolni kell, melyben Abonyi elvtárs közelébön lévő elvtársaknak is segitséget kell adni. Ezen a területen feltétlen változtatni kell Abonyi elvtársnak. Hener elvtárs felé pedig, hogy bátrabban követelje meg azon a területen a feladatot, hogy szakmai területen jól végezze 3 .munkáját. Mi bizunk benne, de bátrabb vezetést kérünk. Ugyan ezt kérjük az állattenyésztés tereletén lévő és a főkönyvelő elvtársaktól is. Bátran alkalmazzák a felel ősségre vonást é, a.jutalmazást is beosztottaikkal szemben. Bizonytalanság tapasz talható ezen a terű le ten. Tessék pénzügyi területen i rendet teremteni. Nem olyan emberek vannak ezen a.területen, akik nem tudnak, csak bátrabban kell ehhez a kérdéshez hozzányúlni. Segiteni, tanitani kell a beosztottakat lent áa, állami gazdasá^ goknál is és akkor véleményünk szerint sokkal nagyobb eredményeket tudnak elérni az elvtársak. Vallani kell a felelősséget minden vezetőnek a saját területéért és akkor lesz nagyobb megbecsülése minden szakembernek, ha bátran vállaják a feladatokat, - s a felelősséget. Ami a beruházást illeti. Én nem.itelem el a beruházást, amit az elvtársak készítettek. Ilyen esetekben a szükség törvényt bont, ez elvileg nem helyes, de gyakorlatilag feltétlen szükséges, -" ezen a területen nagyobb hibát nem követtek el az elvtársak. Mit javaslok a Megyei Párt Végrehajtó Bizottságnak. Hogy e hibák ellenére is álLapitsa meg a VB. hogy Abonyi elvtárs és a szakmai vezetés képes arra, hogy a meglévő fogyatékosságokat felszámolja, képes arra, hogy az állami gazdaságok igazgatói az állami gazdaságokat helyesen és jól irányítsák, - de szükséges hogy figyelmeztesse őket és kérje fel őket, hogy sokkal határozottabban álljanak hozzá a kérdésekhez, sokkal jpbban vizsgálják a maguk munkáját és ha szükséges kérjék a segitséget a pártbizottságtól, a munkájuk meg ja vitásához. z,,