MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958

8. ő. e. 1958. október 18. (2-32. o.) - 1. A Somogy Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának irányító és ellenőrző munkája. Jelentés: 4-11

Abonyi elvtárs ugy vetette' feL, hogy miért neveljük a kommu­nista igazgatókat. . Sok-sok mindenért nevelni kell az igazga­tókat és amiért Abonyi elvtársat lg nevelni keLL. Azért, hogy jobban tudjon ő meg a dolgozókkal fog La Urazni. Ugy gondolom, nagyon sok javítani vaLó van a dolgozók nevelésénéL. Amit feLvetett SóLyom és Hevesi elvtárs, a,.;zaL egyetértek. Egyetlen dolog, amit Bogó eLvtárs feLvetett, sokkal he Lyesebb Lenne, azt'tenni, hogy küLön-külön nem, hanem együtt, közösen vonnánk össze becsületes embereket, ezekkéL megtárgyaLni a feLadátokat, Legfontosabb kérdéseket, meLyek szükségesek. S z a bó elvtárs: /Főigazgatóságtól kiküL­dött eLvtárs./ Egy-két hiányosságra szeretnék kitérni. BLőször is a gépkihasználás kérdésére. Sajnos azon panaszkodnak Somogy­megyében is, hogy kevés a gép, mégis azt keLL tapasztalni,, hogy kiem igen van kihasználva. A másik doLog.a társadaLnii tulajdon védelme. ELvtáreak, meg keLL mondani, nem is Lehet ceodáLkozni, hogy ennyLre elharapód­zott a Lopás, ha L955. re visszamenőleg megnézzük, 35 főkönyve­lő váLtozás volt. Ha ezen a téren rendet akarunk teremteni,­elsősorban stabiL főkönyvelőket kell a gazdaságokban beállí­tani. Meg kell nézni, hogy a megye területén lévő szakemberek szakmai iskoláztatása hogyan néz ki. 57 egyetemet végzett van a io7 szakember közül. Főleg a középkáderek helyzete igen siralmas. Holott fő cél, hogy a középkáderekből biztosítsunk a tsz.-ek megsegítésére kádereket. Bogó elvtárs helyesen vázolta, hogy többet kell a fiatal szakemberekkei foglalkozni. A káderután­pótlásra vonatkozóan fő cél legyen, hogy most, mikor lehetőség nyilik fiatal szakemberek igénylésére, minnél többet igényel­jen a gazdaság. A vezetés kérdésénél még azt szeretném kidomborítani, hogy jó jelentések készülnek, illetve'a tételes revízió jó dolgokat vet fel. Ha az igazgatóság szakvezetését nézzük, legkiemelke­dőbb az állattenyésztés. Gyurákovics elvtárs: Néhány kér­déséé L szeretnék fogLsLkozni. Legnagyobb problémánk a szakem­ber ellátottság kérdése. Sajnos aa a helyzet, hogy lakás-prob­Léma miatt nem tudjuk a szakember hiányt biztosítani. Tengőd községben egyetlen lakásunk sincs. Sajnos sok ember megforduLt már a Tengőd-i gazdaságban 1952 óta azért, mert Lakást, nem áLl módunkban biztositani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom