MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
7. ő. e. 1958. szeptember 20. (165-229. o.) - 1. A megye egészségügyi helyzete, különös tekintettel a járási rendelő intézetek tevékenységére. Jelentések: 167-187
- 3 Természetesen itt rendelnének az összes kaposvári körzeti orvosok. Erre a célra megfelelőnek találnánk a KÖJÁL1 uj elhelyezésének biztosítása után az Ezredév utcai körzeti rendelőt. Ennek a városi Rendelőintézetnek a megszervezése után feleslegessé válnának a már meglévő kisebb körzeti rendelők és az, hogy egy-két orvos a magánrei-******-lÁÍéhen rendeljen a biztositott betegeknek. 'Ez a központosítás csak lát saving jelent idő többletet a dolgozóknak, mert. ott egy helyben s Röntgen, laboratóriumi vizsgálatokat is -1 tudnák végezni, az ott dolgozó főorvos a táppénzes felülvizsgálatokat is el tudná látni az összes többi főorvosi teendővel együtt, ugy hogy ez is időnyereséget jelentene a betegekne a emellett a körzeti orvosok működése is jobban szem előtt lenne, mig most gyakran a körzeti rendelőkből a közpor.ti Vagy korházi vagy Marx Károly utcai szakrendelésekre kell irányítani a betegeket egy-egy vizsgálat elvégzése céljából. A megye szakorvosi ellátása nem megfelelő és-főleg ez az oka a kaposvári .Rendelőintézet túlzsúfoltságának. A siófoki és a marcalii Rendelőintézet a-hozzájuk csatolt terület szakrendelésének ellátására, mint már mondottuk elegendő. A többi járási székhelyeken pontosan az alapszakmákban nincs szakorvosi ellátottság: nincs belgyógyász* nincs sebész szakrendelés, gyermeksz^krendelés is csak Taboh van és október 1-től Fonyódon lesz. Nőgyógyász és onkológus szakrendeléssel minden járás el van látva, valamin Ponyód kivételével egy-egy órás di::gnos-' ticus RÖLtgen szakrendeléssel is. Siófokot és Marcalit kivéve nincs fizikótherápiáff kezelési lehetőség sehol másutt a területen és az erre szoruló betegeknek Kaposvárra való áramlása 1 nemcsak a nagyon sziik keretek és lehetőségek között működő fizikótherápiás intézmény működését terheli nagyfokban, hanem lényegesen emeli .az útiköltséget is. Véleményünk szerint még, ha fel is épül a nagyatádi kórház és felállításra kerül ugyanott a Rendelőintézet, akkor is Barcson és (Jsurgón gyermekszakorvosi rendelés beállitása feltetlenül szükséges, A területi szakrendelések kiépítésének a legfőbb akadálya a lakáskérdés, mert még kádert és óraszámot lehetne biztosítani, de a lakásprobléma megoldása nélkül szakrendelést a területen beállítani nem lehet. «SstW,, ' kell megjegyeznünk azt is, hogy minden járási székhelyen van körzeti rendelő, ami lényegesen megkönnyíti az ott dolgozó körzeti orvosok munkáját s ezek később bővité&sel, hozzáépítéssel alkalmasakká válhatnak a területek szakrendelésének kiépítéséhez.' A táppénz kérdésében véleményünket az alábbiakban nyilvánítjuk: Átnézve ez év első nyolc hónapja táppénzes százalékának alakulását azt tapasztaljuk, hogy «z kb. lo-ll__5!^al meghaladja a minisztérium által megadott tervszámot. EnnTlT^káta következőkben jelölhetjük meg: Egyes helyeken még mindig eléggé laza a munkafegyelem, nem elég öntudatosak a dolgozók és mivel, ha az évi szabadságukat kimerítették semmi más lehetőség nincs a munkából való kimaradásukra, mint a táppénzes állományba való kerülés. Sokan igyekeznek ezt a lehetőséget az orvosok ideiglenes félrevezetésével kihasználni. A másik nem elhanyagolható tényező az idős egyének munkába állítása. Egyes vállalatok nehéz munkahelyre idős egyéneket vesznek fel, akiknek a már munkába álláskor meglévő betegsége a nehéz munkahelyen rövid idő al.s»tt ^nynyira ropsz?bbodott, hogy munkáját ellátni nem tudja és mivel v lóban beteg természetes, hogy táppénzes állományba kerül. Közelmúltban-történt egyik üzemi felülvizsgálaton 11 betegállományban lévő dolgozójuk közül hároc: 7o évnél idősebb dolgozót találtunk, akik közül az egyik 67 a másik 72 éves korában állott be nehéz munkahelyre az üzembe. Ezek az idős dolgozók mind az iparban helyezkednek el és csak elenyésző csekély számban a mezőgazdasági idény munkánál, ugy hogy őszi, téli időszakban amikor a mezőgazdasági idénymunkák szünetelnek s a biztosítottak száma lényegesen csökken, ezek az idős táppénzes állományban lévő dolgozók súlyosan terhelik a táppénzes állományt. Az sem elhanyagolható tényező, hogy az üdülés tartama alatt idősebb, csökkent munkaképességű egyének nagyszámban nyernek alkalmazást a Bal-.ton^jftpl^.,. " ^/^