MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
7. ő. e. 1958. szeptember 6. (117-165. o.) - 3. Különfélék: - b.) A Marxizmus-leninizmus Esti Egyetem 1958-59-es tanév első félévi munkabeosztásának jóváhagyása. Javaslat. Hiányzik - c.) MSZMP-be való átigazolási ügyek elbírálása. Előterjesztések: 161-164
1.& 'fft- y% - 2 j,9^»^5-.bca Barcson, mint forgalmi szolgála tvezető teljesített szolgálatot. Az akkori állomásfőnök javaslatára az ott dolgozó vasutasok kollektiv munkával tenisz és. kugli-pályát építettek. Majd egy későbbi ldöbcn odakerült állomásfőnök Balogh Jáaos megtiltotta, hogy nem tiszti állományú vasutasok ezeket a pályákat használják. A vasúti dolgozók Loranicz István vezetésével c miatt az ,-intézkedés miatt szemben kerültek az állomásfőnökkel. A viszony annyira elmérgesedett, bogy a vasúti vezérigazgatósághoz tfbb esetbea küldöttség ment fel, ezeket Lomniczi vezette. Közben akkor Barcson lévő Csatári ncvix ügyvéd, aki az Imrédista Sártnitk volt szerveződé, tagja, akihez tanácsért fordultak, - azt a javaslatot adta, hogy Írjanak Imrédi Kálmánnak a Vasutak Vezérigazgatójának, A levelet Csatári segítségé ve 1 Loeiniczi és két vasutas fogalmazta meg, amelyben olyan kitételek is szerepeltek, hogy a Barcs-i vasutasok segítik, támogatják a Nemzeti Szocialista mozgalmat és az Imrédi íártot. A beadványt Csatári ijtgyvédre- bízták, bogy' további tea. Ez azonban fiókjába tottc, ahonnan a felszabadulás után került elő, amikor.Csatárit le tartoztatták. Ezen a Levélen azonban Lomniczi aLáirásán kivüi még száz vasutasnak az oláírása vo It. . A második vád, hogy a felszabadulás után 2o hold földet vett és kuláklány a felesége, - nem fedi a valóságot. A tény az, hogy testvéreivel és felesége családjával 1945-től müveitek egy darab elhagyott papi földbirtokot^ Ezt azonban 1946.-ban Lomniczi közreműködésével a nincstelenek között szét lett osztva. A felesége apjának és testvégének 16 hold földjük volt. A vasútnál meghallgatott elvtársak egyöntetű véleménye hogy Lomniczi István az ellenforradalom előtt, az ellenforradalom alatt szilárdan kitartott a Bárt mellett, annak ellenére, bogy pártonkívüli volt. Mindenkor a legmesszebbmenőid, g segítette 0 pártszervezetet és ő maga tevékenyen résztvett a pártoktatás és a szakmai oktatás szervezésében, vezetésében is. MofjhallKotva s Lomniczi István Betlehem László vasút csomóponti titkár Döme János Megyei Pártbizottság tagja Tamási István párttag K$zdi László kereskedelmi főnök Németh Ferenc MB.titkári refer, ns Behivya; Lomnicz'i István