MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958

7. ő. e. 1958. július 26. (55-85. o.) - 1. A felvásárlás helyzete és a további feladatok. Jelentés: 57-66 - Szóbeli kiegészítés: 68

B 1 ez 6 elvtárst E lőször is azzal a kér­déssel szeretnék foglalkozni, ami véleményünk szerint igen ked­vezőtlenül befolyásolják a megye ellátását, elsősorban gondolok a primőr árukkal való ellátásra. Elvtársak, sajnos meg kell mondani, bogy elsősorban a területek­kel van probléma, az. elmúlt évhez viszonyítva is csökkent a terü­let száma, s jelenleg pl. a Kaposvár-i gazdaság felszámolása, va­lamint a Nagyberek-i gazdaság területének csökkentése van folya­matba. Ugy néz ki a megyében, hogy először meg kell teremteni a termelő bázisokat, mint már emiitettem a primőr áruval van nagy problémánk a megyében. Megyénkben igen sok hőforrás van, mely által lehetővé válna a me­legágyak fűtése, s ezzel lehetne a primőr árut kezelni. Sajnos mi nem használjuk ki kellő képpen ezt a lehetőséget. Mi javasol­tuk a Szövosz. felé, hogy tegyék lehetővé ennek a megteremtését. Továbbá az is baj, hogy igen el van aprózódva a termelés a megyé­ben* Véleményem szerint igen helyes és kedvező lenne, a megye egyes részein, a lehetőségeknek megfelelően különböző primőr áruk tájtermeíését iétrehozni, igy ezáltal különösen a minőség­nél, s nem utolsó sorban a mennyiségnél is komoly előrehaladást tudunk elérni. Véleményem szerint helyes volna a MÉSZÖV, keretén keresztül zöldség-gyümölcs szakterületet létrehozni, igy, mint már mondottam az áru minőségben is javulna, nem beszélve arról, hogy a szállitás szempontjából is előnyt jelentene ', igy egy he­lyen lenne nagyobb/minőség/ mennyiség, a szállitás költsége jóval kisebb lenne. A másik ilyen dolog, hogy a felvásárlók nem értenek annyira az á­ruhoz, nem tudnak kijutni a termelőkhöz, nem tudnak tanácsot ad­ni a szedés és a termelés egyes kérdéseiben, - igy ezen a téren is előrehaladást lehetne elérni. Nagyobb lehetőség lenne a ter­melő szakcsoportokhoz való kijutás és tanácsadáshoz. Igy annyira szétaprózódott a terület, hogy a felvásárlék nem képesek képet kapni arra vonatkozóan, hogy ki,- mit termel, és igy nem is tud­nak természetesen tanácsot adni. A mi felmérésünk szerint a megyében kb. 4o helyen lehetne létre­hozni, és kifejleszteni. Van fclyan jelenség is, pl. a Répáspuszta-i tsz.-ben, hogy ter­ményüket azért nem adják az államnak, mert többet kapnak lo fil­lérrel ha úgynevezett maszeknek adják el. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni. Nagy feladat, de igen sürgető kérdés a Kaposvár és környékének zöld övezet kiolakitása, melyet a tsz.-einknek is figyelembe kell venni és a lehetőséghez képest ezt a tervet elősegiteni. Kevesebb szerződést kell kötni és nem mindenre. Éppen ezért fe­lül fogjuk vizsgálni és nem fogunk mindamre szerződést kötni, figyelembe fogjuk venni, hogy egy-egy áru egy helyen mennyiségi leg és minőségileg is megfeleljen a követelménynek és a szálli­tási költséget is csökkenteni tudjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom