MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
7. ő. e. 1958. július 12. (2-54. o.) - 1. A Somogy Megyei Tanács V. B. irányító és ellenőrző tevékenysége az osztályok és a járások felé. Beszámoló: 4-15 - Határozati javaslat: 16
- .9 v\ Mi a helyzet a megyei tanácson belül politikai értelemben, Igen sokan még ma is-vannak ott olyan dolgozók, akik kisebb, vagy nagyobb dolgot csináltak, amivel lekorumpálták magukat f abban az időben..Ezek .ha becsületesek azért nem politizálnak, ha-nem értenek egyet akkor azért. Kétségtelen, hogy egyes szakágazatoknál, pénzügyi osztályon, azokon az osztályokon ahol' nem politikai ügyekkel foglalkoznak kétségtelen Jelentkezik. A politikai passzivitást a pártszervezet még nem tudta me^ törni, bár van haladás. Jó irányban próbál dolgozni, jó módszereket igyekszik megvalósítani. A pártszervezeten belül az is probléma, hogy olyanokat vettek fel, akik nem megfelelők, akik bem segítik a munkát. Ezért a pártszervezet nem tud olyan hatékony lenni, mint lehetne. A VB. ellenőrzésével véleményein szerint hiba lehet. Ho, gyah fordulhat elő, hogy a tatarozó vállalatnál T éveken keresztül az osz,tály dolgozói és más üzem vezetői között összefonódás, % korrpució és egyéb esemény'következik be. Az a tapasztalat, hogy a népi ellenőrzési bizottság amit megállapít hiányosságot az elvtársak nem nyúlnak bele a dologba, nem hoznak megfelelő intézkedést. Amennyiben látják, hogy hiba van nem vonják felelősségre, nem váltják lí őket.P1. a Tatarozó V.'főmérnökének az esetében helytelen álláspontot foglalnak el, mert nem-bocsájtották el, hanem tervező mérnöknek állitották be. Üzemekben és hivatalokban a káderek kiválasztása nem jó. Ezen változtatni kell. Itt van a számviteli vonal, az egész pénzügyi apparátus. Majdnem az összes kulcspozícióba az emberek olyanok, hogy tudják konkrétan róluk, hogy politikailag nem megbízhatók. Ugyanakkor, a káderek kiválasztásánál és leváltásánál is voltak helytelen módszerek. Nem értünk egyet Dudás leváltásának a körülményeivel. Ezt a gyakorlatot nem lehet folytatni. A város bizonyos szempontból még mindig mostohagyerek. A helyi ipar perspektívája nem eléggé meggondolt, irányitás Ltséj :ály nácson a káderek szempontjából is erősitést kell adni A kulturális politika tekintetében is szeretnék néhány dolgot mondani. Véleményem szerint a megyei pártbizottság kulturális politikáját sokkal hathatósabban kellene vinni A megyei pártbizottságon ez munkamódszer és ember beállítás problémája is. Az elvtársak itt az általános kultúrpolitikával foglalkoznak.A kulturális politikával az osztályvezető elvtársnak kellene foglalkozni, de ő maga is egy ember. Nem tisztán a megyei tanács hibája, -hogy a kulturális politika-a megyei tanácson belül - irányítása a város tekintetében egyenetlen. Az állásfoglalások bizonyos személyeket illetően bizonyos kulcspozíciók betöltését illetően még most sincsenek tisztázva. Itt vannak a mindenki által ismert nevek,^ kiket vissza kellene szorítani mint pozíció, mint hatásosság tekintetében. Ugyanakkor ezek az emberek amikor, u.ey ,érzik,, >k visszaszorítva az államot fejőstehénné* tele-