MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
7. ő. e. 1958. július 12. (2-54. o.) - 1. A Somogy Megyei Tanács V. B. irányító és ellenőrző tevékenysége az osztályok és a járások felé. Beszámoló: 4-15
A párt agrártéziseinek megjelenése után tanácsi szerveink a pártszervezetekkel közösen hozzáláttak a termelőszövetkezetek szervezéséhez* Leszűrtük a tanulságot a korábbi évek helytelen szerevezési módszereiből, melyet mi is végeztünk, s most a lenini elvek alapján, az Önkéntesség betartásával^ a meggyőzé szó erejével végezzük ezt a munkát. A 3oo4~es kormányhatár&zat ujabb lökést, erőt adott a termelőszövetkezeti mozgalomnak, melynek jé végrehajtására, továbbfejlesztésére a párt vb. által is ismert intézkedési tervet készítettük. A határozat nyomán a meglévő szövetkezetek sokkal több anyagi, erkölcsi támogatást kapnak $ erősödnek ugy gazdaságilag, mint politikailag, terméseredményei^ állatállományuk jé, ami különösen vonzó hatással van a kívülállókra, amely a számszerű növekedésben megmutatkozik. Ertékelé*sünk szerint a fejlődés most lassúbb,,mint a korábbi években- volt r de biztosabb és megalapozottabb. Jelenleg megyénk területén 121 mezőgazdasági termelőszövetkezet működik. A vb, irányitó, ellenőrző tevékenységének értékelésénél szólnunk kell a községfejlesztési tervek készítéséről, megvalósításáról, és ellenőrzéséről. Tudjuk, hogy a lakosság s.okkal szivesebben áll hozzá a községfejlesztési célkitűzések megvalósításához:, mint a megelőző években. Ezt egyrészt jobb anyagi helyzetük teszi lehetővé, másrészt tudják, hogy az általuk tervbe vett lé-tesitményeknek magvalósítása életük szempontjából nagy jelentőségű, E nagy jelentőségre tekintettel a vb% külön bizottságot alakitott, amely az illetékes szakigazgatási szervek bevonásával községenkint felülvizsgálta a községfejlesztési terveket,.- A tervek általában jók, a lakosság közvetlen anyagi, egészségügyi, szociális és kulturális igényeinek kielégítését szolgálják^ A szakigazgatási szervek a vizsgálat alapján nyilvántartásokat vezetnek a feladatkörükbe tartozó tervbe vett létesítményekről és menetközben ellenőrzik a munkálatokat, segitséget adnak megva-. lósitásához ós gondoskodnak a szükséges anyagok biztosításáról, A községfejlesztési tervek előkészítésénél, szervezésénél, megvalósításánál nagy segitséget adnak tanácsainknak a pártszervezetek, valamint a népfrontbizottságok. E szervek a közös összefogással, együttműködéssel tudják mozgósítani a lakosságot ? s mind nagyobb eredmények elérését teszik lehetővé,