MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958

5. ő. e. 1958. március 31. (129-171. o.) - 1. A politikai bizottság 1957. júliusi, a tanácsok pártirányításáról szóló határozatának végrehajtása a tabi járásban. Jelentések: 131-142

r - 2 ­my&c Ilyeíi értelmű beszámoltatások, a terület problémáinak megoldása érdeléében nem történneke A tanács és pártszervek egy-egy járás­tél kapott feladat, / falugyűlés, egyes ünnepélyek / megszerve­zését beszélik meg. A közságfejlesztési tervek ahol megvalósulnak, jelentősen növe­lik a tanács tekintélyét. A tervek kezdeményezői, inkább a taná­csok. A pártszervek ezt a tanács hivrtall feladatának tekintik,, nem ismerik kellően jelentőségát, nem használják fel tömegbeío­lyásuk. növelésének érdekében 0 A pártszervek, nem eléggé tájéko­zottak, a községpolitikai problémákban. Kevés kivételtől eltekint ve, nem a pártszervek, az elsősorbrni kezdeményezők, a községpo­litikai problémák, megoldásában. Általános probléma, hogy a községi pártszervek, a tanácsok párt­irányitásának módszerbeli kérdéseit nem ismerik, Előfordult olyan is, hogy pld. a Bábonymcgye;L Pártvezetőség megkérdezte, hogy a Trnács vrn-e fölérendelve a pártnak, vagy. megforditvr. Módszerbeli hiányosságok mellett, a tanácsok pártirányitásának szervezeti.feltételei, sem mindenhol és megfelelő formában biz­tosítottak, illetve tartalmában kifogásolható. A járási Tanácsok-, ban ós a VB-ben, a Járási Fart VB. képviselve van. A járási Ta­nács pártirányitása,.az ottdolgozó kommunistákon keresztül, ál­talában érvényre jut. A járási Párt VB. nem utasítja, a Járási . Tanácsot, helyesen hoz határoz-tot, az ottdolgozó kommunistákra. A határozatok végrehajtását, azok gazdasági ás politikai kihatá­sait, rendszeresen- nem ellenőrzik. A pártapparátus tagjai, rendszeresen rásztvesznek, a járási Ta-.. nács hivatali pártszervezetének taggyűlésein, ós hozzászólásaik­kal igyekeznek munkájukat segiteni. Ennek ellenére, a Járási Ta­nács VB. apparátusának munkáját nem hatja át, megfelelően pár-­tunk politikája. A Párt politikai célkitűzéseinek végrehajtásá­ért nem harcolnak következetesen. A hivatali pártszervezet, nem mozgósítja a hivatal dolgozóit, megfelelően a hivatal előtt ál­ló felad-tok végrehajtáeárc. e

Next

/
Oldalképek
Tartalom