MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

1. ő. e. 1957. március 22. (71-92. o.) - 1. A megyei pártbizottság és intéző bizottság kibővítése. Javaslat. Hiányzik - 2. A megyei intéző bizottság eddigi munkája, további feladatok. Szóbeli beszámoló: 76-85

I •••/>• i ^ -3- ^ Rossz a helyzet az üzemi munkások terén. Azt mondjuk, hogy elsősorban az üzemi munkások pártja vagyunk, akkor világos, hogy elsősorban ezek felé kell politikai tevékenységet kifejteni és ennek tükröződnie kell a párttagság összetételében. Továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tenni az üzemi pártszerveze­tek megalakítása, megerősítése és létszám tekintetében is. A mezőgazdaság ter ületen is hasonló a helyzet. Kevés a tagság, nem egy helyen nem megfelelő a vezetés. Alig van olyan állami gazdaság, ahol megfelelő, fejlett elvtársak állnának a gazdaság pártszervezetének élén. A termelőszövetkezeteknél még rosszabb a helyzet. Többségükben nincs pártszervezet. Ennek az az eredménye, - ahány termelőszövetkezet van, annyiféleképpen dolgoznak. Ez nem is volna baj, hogy keresik a he­lyes utat, de nem egy helyen van kizsákmányolási törekvés is. Világos, ha pártszervezet volna, ezt nem engednék meg. Nem jól állunk az értelmiség terén sem. Legjobban a pedagógusokkal állunk. Kaposváron és megyeszerte egymás után lépnek be pedagógus elv­társak a pártba, akikkel a párt erősödik. Az orvosokkal, mérnökökkel, azonban rossza helyzet. A mezőgazdasági szakembereknél is jobb a hely­zet, mert ezek mellett állunk ki először és ez befolyással volt rájuk. Elmondhatjuk, hogy ezen hibák dacára nő a párt befolyása, ami az agi­táció, különböző gyűlések megtartásában és az emberek megváltozott vi­szonyában a párttal szemben mutatkozik meg. Ha két hónappal ezelőtt egy községben tartottunk.gyűlést, és most tartunk ott újra, akkor lehet látni, hogy hogyan változott meg az állásfoglalásuk a párttal szemben. Kezdenek jól dolgozni a járási intézőbizottságok is. Jól dolgozik a marcali és a kaposvári járási intézőbizottság, s kezd jól dolgozni a csurgói járás is. Azoban meg kell mondani, hogy az uj módszerekkel nagyon csehül állunk. Meg lehetünk-e elégedve ezekkel az eredményekkel? Ugy gondolom nem,-A hiányosságok az elnökség és az én munkamódszerem­ből erednek. Előrelátóan nem tevékenykedtünk, hanem ha felmerült vala­mi probléma arra irányítottuk a figyelmet, azokat a kérdéseket igyekez­tünk megoldani, másra nem jutott erő. A másik, hogy tervszerűtlenül dolgoztunk, nem nyújtottunk kellő elvi és gyakorlati útmutatást a járási pártszervek számára, nem egy esetben magukra voltak utalva. Persze voltak olyan járások, ahol hetenként woltak kint de megfelelt tőzás és kél meg a módszerét annak, hogy hogyan nyújtsanak segitséget a járási IB-ok az alap szervezeteknek. A választott szervek még nem tudták összefogni és megfelelően kollektíván dolgozni. Együttesen nem vesznek részt a munkába - 1-2 elvtárs kivételével a megyénél és a járásnál még nem tudtunk eredményt elérni. Hozzájárult az is, hogy több tisztá­zatlan kérdés volt, amelyben nem tudtunk állást foglalni. Február má­sodik feléig a Központi vezetőségtől semmi útmutatást nem kaptunk - a decemberi párthatározaton kivül. Ezek után felvetődik, hogy mit kell tenni? Ugy gondoljuk elsősorban a Megyei Pártbizottság munkáját kell oylanná tenni, anely képes megoldani a ráháruló feladatokat. Ugy gondolom, a ^egyei Pártbizottság egészének a tanácskozó testületen kivül dolgozó testületté kell válni és ezzel kapcsolatosan ki-ki ss akmájának és munkahelyének megfelelően csoportosuljon a megye különböző 03ztályai köré és ellenőrizze, segitse a megyei apparátus munkáját. Ezt kell meg­valósítani a járásoknál is. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom