MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

3. ő. e. 1957. október 14. (2-58. o.) - 1. Somogy megye népművelési helyzete. Jelentés: 3-11 - Szóbeli kiegészítés: 12

ez árt nekünk. Itt gondolok a ákvirágokkal kapcsolatban meg­jelent bírálatra. Ugy egyetértünk a birálattal, mint ahogy a Dohányon vett kapitányról megjelent. % c s elvtársnő;/ a Népmüvelésügyi Minisztériumból/ Nagyon örültünk, amikor értesültünk arról, hogy a Kegyei Párt­VB. napirendre tűzte a népművelési munkát, mert sajnos nagyon kevés megyei pártbizottság határozta el magát eddig erre. Szirmai elvtárs beszélt arról, hogy valóban a jelentés egyik hibája - a hozzászólások is azt bizonyitják -, hogy inkább a szervezeti oldaláról közelitette meg a kérdést, nem pedig az eszmei oldaláról. Különösen keveset foglalkozik a tömeg kultúra területével, ami legjobban szolgálja az emberek tu­datának formálódását. Inkább egy-egy résztvevőt biráltak. Az értelmiségi problémáról szeretnék beszélni. Somogy megyében ezen a területen előbbre járnak az elvtársak, mint más me­gyékben. Az utóbbi időben többször jártam Somogy megyében. Résztvettem a TTIT elnökségi ülésén, amin résztvett Takács és Kisdeák elvtárs is. Éppen az elvtársak részvétele követ­keztében olyan aktiv hangulat és lelkesedés volt tapasztal­ható az értelmiség részéről, ami országos viszonylatban is az elsők között van. Sikerült az elvtársaknak helyrerázni az értelmiséget. Ez is bizonyltja, hogy a tömeg-kulturális mun­kában lehet ós kell is ezekre az emberekre támaszkodni. Szirmai elvtárs jogos kritikát gyakorolt a minisztérium felé. Igaza van. Elvi állásfoglalás nagyon hosszú ideig hiányzott. A vi'ában ugy alakult ki, hogy az elvtársak népművelési bi­zottságot kivannak létrehozni a hazafias népfront égisze alatt. Ugy gondolom, hogy ez nem lenne helyes. Ha alakul meg az országos népművelési tanács. Jó volna, ha erre mód lenne, a megyében is ilyen népművelési tanácsot létrehozni. Ebben valóban hozzáértő népművelők lennének bent, akik tanácsot tudnának adni és segiteni tudnák a népművelési apparátust. Ennek lehetnek különböző szakbizottságai. De ne engedjük ki a kezünkből az állami ellenőrzést és a segítségnyújtást. Somogy megyében tapasztaltunk egy jó kezdeményezést. A mű­velődési osztály munkatársai az egyes tcmegszervezetekben, társadalmi szervezetekben a kapcsolatot nagyon jó módszerek­kel építették ki. ^ktivan résztvesznek az egyes tömegszerve­zetek munkájában. Ennek a továbbfejlesztése lenne a legjobb módszer ahhoz, hogy valóban a tömegszervezeteken belül a nép­müvelés területén az állami irányitás és eszmei befolyás ér­vényesüljön. A helyárak felemelésével kapcsolatban a szinháznál. Itt tény­leg elég jelentős áremelések voltak. Igaza van Ruttkái elv­társnak. Ez elsősorban a kispénzű dolgozókat érinti. Eem beszélve a politiai kihatásáról. Ez azzal járt, hogy még rá­fizetésesebben dolgoznak aszinházak. Országos viszonylatban csökkent a látogatottság. El fogjuk mondani az elvtársak ja­vaslatát, hogy a munkások számára hogyan tudnánk jobban biz­tosítani a színházat. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom