MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957
1. ő. e. 1957. május 3. (144-163. o.) - 1. A Kommunista Ifjúsági Sszövetség megalakulásáról szóló központi bizottsági határozat végrehajtásának állása. Szóbeli jelentés: 146-149
* J h 4 JW 4 . akkor nemcsak kulturális és egyéb területen mozgolódnak az alapszervezetek, hanem megkezdték a termeléssel való foglalkozást is. Megyénk területén legjelentősebb mozgalom a fonodában bontakozott ki, ez az 1 kg-os mozgalom. Somogyváron a fiatalok tartalék földet vál laltak és az ott termelt termények értékesítéséből akarnak futball felszerelést vásárolni. Zimányban utépitést vállaltak, szintén ilyen céllal. Megyénk területén részére. Ekkor 53 tanfolyamra. 3 napos tanfolyamot szerveztünk a KISz vezetők alapszervezet volt, ebből 47 titkár* jött be a 4-5 olyan község van, ahol KISZ ás EPOSz szervezet is működik. Általános vélemény az, hogy megtalálják a közös hangot. Darányban pl. jól együttműködnek,, minden programmot közösen készitenek el. Ugyanakkor van szektás nézet is. A siófoki© vasutas KISz szervezet nem akar az SPOSz-al együttműködni, mert azok parasztok. Rendezni kellne a 14-16 év közötti fiatalok helyzetét. A mostani rendelkezés kimondja, hogy az ifjúsági szövetség tagja 16-28 év közötti fiatal lehet. így két évfolyam kimarad az alapszervezetekből. Ez főleg a pedagógusoknak okoz problémát olyan formába, hogymegosztódik az iskola. Ugyanakkor központi útmutatásként azt kaptuk, hogy az úttörők korát emeljük fel, igy meg nevetséges lett, mert a 16 évesek is kispajtásnak nevezték egymást. Ilyen formában ez a dolog nem jó. Ugyanakkor felvetődik, hogy mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik nem tartoznak alapszervezethez. Másik dolog, hogy jelenleg az EPOSz végzi járási szinten a KISz vezetését, ez tarthatatlan. Ha azt mondjuk, hogy a KISz-é a jövő, akkor elérkeztünk ahhoz az időponthoz, hogy járási szinten megalakítsuk a KISz bizottságokat és ezek irányitsák az ottani EPOSz szerver zete*et is. így mégszüntetjük az EPOSz elnökök, kétkulacsos politikáját, másrészt pedig azért, mert meglátásunk szerint kialakulóban van egy támadás is az EPOSz részéről a KISz ellen. Milyen ellenséges nézetekkel találkozhatunk? Azt mondják, hogy a középiskoláiéban tul korai megalakítani a KISz-t. A tan írok azzal magyarázzák, hogy jelenleg a fiatalok - ugy néz ki - megnyugodtak, de nehogy azt higyjük, hogy elfelejtették miért zúgolódtak és ez a nyugalom látszólagos és egy alkalmas pillanatban kirobbanhat. Szerintünk pedig éppen ezért van szükség a középiskolákban KISz szervezetekre, - hogy megmagyarázzuk nekik a helytelen nézeteiket. A Táncsics Gimnáziumban 5o-6o, a Közgazdasági iskolában 2o-22 jelentkező van. A Leánygimnázium 4. osztályában az osztályfőnök olyan tájékoztatót tartott a leányoknak, vigyázzatok a kommunisták megkezdték a kommunista ifjusigi szövetség szervezését, nehogy beszervezzenek benneteket. Be megmutatkozott olyan hang s, hogy a kommunista ifjúsági szövetség nem kommunista if jusgi szövetség, hanem a középiskolások szövetsége, ekkor sokan jelentkeztek, de amikor megmondtuk, hogy nem az, visszavonták kérelmüket. Az elvtársak elmondása szériát Kaposmérő, Mernye és még több ben megkértek embereket, hogy szervezzék az EPOSz-t, ezek még múlt hónap 15~ig sem foglalkoztak ezzel. Most, amikor a KISz ©zászlót bontott, most aütivizálodnaü leginkább. Kaposmérőn "Varga, Mernyén Palai nevezetű. Az elmúlt héten 3 EPOSz szervezet alakult a megyében. Ebben 18o tag van. A korábban megalakult szervezetekben 24 volt az átlagos létszám. Ezek ugy jöttek létre, hogy nem mi szerveztük. Egyes helyeken ellenséges egyének épülnek be az EPOSz szervezetekbe. >lások LOgy községaz el-