MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1989
69. ő. e. 1989. október 11. Utolsó ülés (21-37. o.) - 1. A kongresszusi küldöttcsoport kongresszuson végzett munkája. Szóbeli tájékoztató: 23-25
Véleménye szerint ha csak egy zárt listára lehet szavazni, akkor az nem választás. Nem a szemlélet volt a fontos a jelöléseknél, hanem az, hogy kinek mennyi embere kerül be a vezetésbe. Nyers Rezsőt olyan politikusnak tartja, aki tudja, hogy mikor, mit kell mondani. Pozsgay Imre háromszor is szólt, de a lényeget mindig megkerülte. Nem tud egyetérteni az erőszakos befejezéssel. Nem érti azt, hogy akinek magas állami funkciója van, annak miért kell magas pártfunkció. A küldötteknek most az a feladatuk, hogy szervezzék a pártot. Dr. Suchmann Tamás elvtárs, küldött: Türelmetlenségre, nyugatalanságra nincs ok. Az eddigi kongresszusokon egészen mást szoktunk meg, ez a mostani abba a képbe nem illik bele. Ez a párt az áramlatok pártja akar lenni. Ha a platformokat kibékíthetetleneknek fogjuk fel, akkor kár volt ezt a pártot létrehozni. A sajtó semmit sem tükrözött abból a hangulatból, ami a kongresszuson volt. Nyers Rezső felvállalt valamit, tisztelni kell ezért őt. Ideológiai előkészítés nélkül mentek a kongresszusra. Ö a reformszövetségben volt kezdettől fogva, de nem volt ott sem kiszámítható, hogy mi alakul ki. Javasolja a belépők számára kidolgozni egy program és az alapszabály lényegét tartalmazó kiadványt. Klabuzai Miklós elvtárs, küldött: Részese volt egy nyugati típusú párt megalakításának. Kezdetben úgy érezte, nagy az anarchia a kongresszuson, de később ezt már másként látta. Hiba volt, hogy az agrárágazatnak nem volt egy kiemelkedő vezető egyénisége, jó lett volna erre Ormos Máriát megnyerni. így csak létszámukban lettek nagyok, de hatásukban nem Eredményt talán később fognak elérni. Meg kell fogalmazni a kongresszus döntéseiből azt, ami az egyszerű ember számára is érthető.