MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
65. ő. e. 1988. március 25. (64-158. o.) - 1. Az egészségügyi ellátás helyzete és fejlesztésének feladatai. Jelentés: 67-89 - Szóbeli kiegészítés: 94-97
- 5 - <£ Falun nem egyszer elhangzik, hogy a szociálpolitikai juttatások nem igazságosan vannak elosztva, mivel ott egymást nagyon jól ismerik az emberek. Megállapítják, hogy aki fiatal éveiben nem sok mindent tett annak érdekében, hogy öregségét biztosítsa, az is részesül juttatásban. Kifogásolják, hogy a rendszeres szociális segélyezettek hátrahagyott vagyonát nem az állam kapja, hanem bármilyen oldalági örökös, aki semmit nem tett annak érdekében, hogy az örökhagyó eltartása biztosítva legyen. Az öregek napközi otthonában a szükséges ellátást biztosítják, mindezért kevés térítést fizetnek az öregek. Példaként említi meg, hogy egy 4000 Ft nyugdíjjal rendelkező 1100 forintot fizet, ugyanakkor ellátása mintegy 4000 forintba kerül a tanácsnak. Arányosabb teherviselést kellene megvalósítani. Összehasonlítják a lakosok azt is, hogy a fiatal családosoknál az egy főre eső jövedelem alacsonyabb, mint az öregeknél, ugyanakkor ezek nem részesülnek olyan térítésben mint amit az öregek megkapnak. Dr. U j s á g h y Erzsébet elvtársnő, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője Az egészségügyi ellátás fejlődése nagymértékben attól függ, hogy a helyi tanács milyen mértékben tartja szükségesnek az igények kielégítését. Somogy megyében a városok jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, így például Siófokon, Marcaliban kórház fejlesztés, Boglárlellén, Barcson egészségügyi intézmények fejlesztése történt. Kaposváron 776 millió forinttal megépült a műtéti tömb. Korszerűsödtek a szociális otthonok, a gyermekintézmények. Az intézmények vezetőinek többsége új szemléletet valósított meg a gazdálkodásban. Széles körű számításokat végeznek hogyan lehet az elért színvonalat megőrizni, gazdálkodni. A fenntartó tanácsok támogatását mindenképpen meg kell őrizni. Somogy megye egyes egészségügyi mutatókban az országos átlagon van, mivel azonban a megye lakosságában az öregek aránya magas, emiatt többen fordulnak orvoshoz, többen veszik igénybe a kórházi ellátást. így magasabbak az igények is. Az egészségügyi intézményekben dolgozó nőknél munkahelyről történő kilépések számának növekedése figyelhető meg. Egyes orvosi munkahelyek nem vonzóak még magasabb fizetés esetében sem.