MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. december 16. (277-303. o.) - 1. A végrehajtó bizottság tagjainak és a pártbizottság tisztségviselőinek megválasztása. Szóbeli jelentés: 280-283
Klenovics Imre elvtárs, megyei első titkár: A végrehajtó bizottság és a tisztségviselők nevében köszöni az előlegezett bizalmat. Ez a jelenlegi szakaszban másra kötelezi a választott szerveket és személyeket, mint korábban. Bizalom nélkül sem korábban, sem jelenleg nem lehet dolgozni. Mire kötelez ez a bizalom? - a helyzet tényeken alapuló elemzésére; - az új iránti fogékonyságra; - a munkamegosztás teljes megvalósítására és ez nemcsak az egymás közötti munkamegosztásra vonatkozik, hanem a párton kívül álló szervezetek közötti munkamegosztásra is; - a testületek szerepének növelésére. Kéri - azoktól is, akik nem erősítették meg szavazatukkal -, támogassák munkájukat, aminek Somogy megye előrehaladását kell szolgálni. Munkájukban súlyának megfelelően kezelik azt, hogy sok emberben feszültség, ingerültség, keserűség tapasztalható. Nem egyszer gorombaság is előfordul. Bocsánatot kér korábbi viselkedéséért. Értse meg a testület, ez emberi viselkedés volt és nem pártmunkáshoz illő. Adjon a testület időt gondolatainak rendezéséhez, helyzetéről a testület előtt számot kíván adni. A továbbiakban azokhoz és azokról szólt, akiket nem választottak meg. Az újra nem választott két titkár somogyi volt, vagy azzá vált. Hosszú évtizedekig meggyőződésből tették, amit tettek. Munkájuk megtalálható a megye fejlődésében. Felemelt fejjel, bátran nézhetnek az emberek szemébe. Az a kötelessége, hogy a két titkár jövőjéről tisztességgel gondoskodjon a testülettel együtt. Azoktól a pártbizottsági tagoktól, akiket most a végrehajtó bizottságba nem választottak újjá, azt kéri, hogy támogassák a megválasztottakat a közös célok megvalósításában. Végül mégegyszer megköszöni a bizalmat.