MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122

- 30 - Atf tudtam, hogy ha elindul a második gyermekem, nem szabad, hogy mindjárt megtegye a hosszabb lépést, mert elesik, utána sokkal nehezebben tanul meg járni. Eddig fogtuk az alapszervezetek kezét, most azt akarjuk, hogy egyszerre eleresszük? Leülnek és mások sokkal jobban megelőznek bennünket. Egyetértek én itt a Gyenesei elvtárssal. Én is szégyellem magam. Hol vagyunk mi a párt tisztségviselői? Nem igaz, hogy nem vagyunk olyan felkészültek, mint a különböző fórumokban levő tudományos munkások. A mi párttisztségviselőink hol vannak, miért nem tudunk fölvenni velük vitát? Mert nem tanultuk. Mert nem volt erre szükség, mert nem volt ez munkamódszerünk, hogy vitatkozzunk. Most azt várjuk, hogy az alapszervezetekben vitatkozzanak, amikor arra szoktattuk őket, hogy elfogadják, fölemeljék a kezüket, bíztak bennünk, hogy amit akarunk az jó, és a vezetőik, amit odaterjesztettek, azt elfogadják. Ma meg azt akarjuk, hogy mindenhol önállóan, saját maguk találják ki, hogyan valósuljon meg. Nagyon nehéz, s erre mi nem figyelünk. Én úgy fogalmaztam meg, hogy ma se pénzt, se időt, s a munkát sem szabad, sajnálni attól, hogy az alapszervezeteket olyan alkotóműhelyekké alakítsuk, ami ezt majd tudja vinni. Ez a leglényegesebb feladat. Saját felelősségemet is érzem. Nem igaz, hogy ez a megyei pártbizottság nem tett lépéseket, nem igaz, hogy nem léptünk a pártértekezlet óta a mai napig. Munkamódszerében változott, a munkaterve már egész másképp az új szellemben készült. Az, hogy erről nem tudnak, ebben én is felelős vagyok. A végrehajtó bizottság tagjaként nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy azokat az újszerű dolgokat, ami az elmúlt három év alatt és nem most a pártértekezlet óta, történt ebben a testületben a nyilvánosság, a nyíltság, az embereknek a jobb bevonása érdekében, nem mondtuk el és nem mentünk el eleget oda, ahol ezt el kellett volna mondanunk, az alapszervezeteknél. Kényelmességi szempont, én is igyekeztem oda menni, ahova küldtek, vagy ahova hívtak. Önmagamtól nem mentem el az alapszervezetekhez, megvártam amig hívtak, vagy program szerint látogattam annak ellenére, hogy elég sok embert ismerek, véleményüket kikértem, tehát magunk is hibásak vagyunk, mert magunkat nem tudjuk eladni, és igen is szükség van erre is. És én is úgy fogalmaznék, hogy nem pártértekezlet kérdése az, hanem a tetteink alapján, cselekedeteink alapján fog a megye párttagsága megítélni bennünket, s ha ez a párttagság és a pártbizottság ilyen véleményt tudott ide letenni, ez a saját bizonyítványunk. Ha mi ennyi mindent láttunk, hogy nem jól csináljuk, ki a felelős azért, hogy nem csinálunk? Mi magunk. Kényelmesséből vagy egyéb okokból, mert máskor más szokás volt, nem az mint ma. Azt javaslom, ha megjelenik a sajtóban az itt elhangzott vélemények alapján, a megye párttagsága döntse el, hogy ez a testület alkalmas-e arra, hogy megújuljon, mert én azt mondom, ha nem bízunk az emberekben, nem bízunk a párttagokban, hogy képesek megújulni, új szerint dolgozni, akkor nem bízunk a pártban és nem bízunk önmagunkban, és akkor nagyon nagy gondok vannak. Deák Ferenc elvtárs, a pb tagja Bár rendkívül fárasztó most már itt ülni, de ugyanakkor mégis rendkívül felemelő hallgatni azt a vitát, azt a nyílt, őszinte véleménycserét, ami reggel óta jellemzi ezt a pártbizottsági ülést. Azt írtam ide magamnak, hogy tulajdonképpen ez már maga a kibontakozás és maga a kezdődő megújulás. És még azt a megjegyzést hozzátenném, hogy talán ha korábban tettük volna ezt, akkor nem kellene ilyen nehéz és keserves dolgokról is beszélni, vitakozni egymással a jövő megújulása reményében. Én is azokkal értek egyet, akik azt mondták, hogy egy történelmi jelentőségű pártértekezlet után egy megyei pártbizottság ülésén az útkeresés jegyében, a megújulás jegyében szólni, vitatkozni rendkívül nagy felelősség, hiszen jól meg kell gondolni mindent amit mondunk, jól meg kell gondolni javaslatainkat. Én úgy látom, hogy a szóbeli előterjesztés megfelel ennek a komolyságnak. Minden részében, ízében újszerű, őszinte, nyílt és korrekt volt. Megfelelő politikai kultúrával rendelkezett, és méltó arra, hogy mi ezekről a kérdésekről ma felelősséggel szóljunk.