MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122
17 - <i • (s apparátusban - balkézről - mindent el lehet intézni. Mások a politikai munkatársak szakmai felkészültségét ismerték el, de hiányolták mozgalmi, és - szakmájukban - gyakorlati tapasztalataikat. Javaslatként hangzott el, hogy jobb volna, ha az alsóbb szervek már tapasztalatot szerzett pártmunkásaival oldanák meg a megyei utánpótlást. Általános megállapitás, hogy hivatalos-hivatali elfoglaltságuk miatt az apparátus tagjai keveset vannak a kommunisták, a közösségek között. Ezen okvetlenül változtatni kell. Kifejezték azt az álláspontjukat is, hogy az apparátus dolgozói elsősorban politikusok legyenek, és ne egyegy szakterület kiváló ismerői. Egyesek itt is indokoltnak tartanák a személycserét, a pótlásnál azonban a rátermettség, a politizáló- és kapcsolatépítő készség legyen a meghatározó, hiszen mindenképpen több időt kell forditani ezután a személyes beszélgetésekre. A megkérdezettek ugy látják: az apparátusban még kevés a kezdeményezőkészség, s eddig nem nagyon mutatkozott meg az uj gondolkodásra való áttérés. Mindebből kiderül, hogy a nyilatkozók elsősorban nem elmarasztalóan és kritikai éllel, hanem a jobbitás szándékával, bizalommal és a várható, szükséges változtatás igényével szóltak az apparátusról, felépítéséről és munkájáról. Többen is kifejezésre juttatták: nem arról van szó, hogy az apparátus a vezető testületek fejére nőtt, hanem arról, hogy az eddiginél korszerűbben, friss gondolkodással, hatásosabban szolgálja a politikai vezetést. VI. A tájékoztatás és a nyilvánosság kérdései ugyancsak gyakran kerültek szóba a beszélgetés folyamán. Kivétel nélkül mindenki szélesebb körű tájékoztatást igényelt. Volt, aki "megyei szóvivő" kijelölését javasolná, aki részletes tájékoztatást adna a sajtónak. Mások a testületi és az apparátusi munkáról várnának bővebb eligazítást. Ismét mások kifogásolták, hogy a megyei testületi ülésekről, döntésekről eddig nem kaphattak közvetlenebb tájékoztatást az alapszervezetek kommunistái. ./.