MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122

10 3 A munkás pb-tagok is elsősorban itt érzik jól magukat, bátrabban mon­danak véleményt. Sok segitséget kapnak itt politikai személyiségük formálásához is - mondták. Más n k azt kifogásolták, hogy apparátus egyes tagjai, vezetői szinte rátelepszenek a bizottságokra, fölényesen eluta­sítják, visszavetik véleményüket. Volt, aki azt javasolta, hogy a mun­kabizottságok szakbizottságokká alakuljanak, ők készitsék el a megyei vezető testület elé kerülő jelentéseket. Mások a bizottságok együttmű­ködését, több témában is közös tárgyalásaikat tartanák indokoltnak, és ez is a begyökeresedett struktúra feloldásának irányába hat. Voltak, akik ragaszkodnának hozzá, hogy minden pb-tag vegyen részt egy-egy mun­kabizottság munkájában, mások ezt nem tartották fontosnak. Azt viszont többen is szóvá tették, hogy több témában és gyakrabban is szükség vol­na úgynevezett ad hoc-bizottság létrehozására, amely helyzeténél fogva független és befolyásolhatatlan véleményt tudna tárni a testületek elé. A munkabizottságok több témát meg tudnának tárgyalni anélkül is, hogy azok testületi ülés elé kerülnének. A tapasztalatokat természete­sen hasznosíthatnák az apparátus tagjai és a vezetők. Jó volna azt is megkérdezni a bizottság tagjaitól: mikor milyen szakembereket hivjanak meg a tanácskozásra, hogy több és elmélyültebb információ alapján fog­lalhassanak állást. A hivatásos politikai, gazdasági vezetők - jóllehet megalapozott véleményük van -, itt, a bizottságokban gyakran uralják a helyzetet. Ezzel együtt önkritikusan állapították meg: a bizottságok tagjainak ezután nagyobb energiát kell forditaniuk arra, hogy tájéko­zottabban, felkészültebben vegyenek részt a munkában. A kisebb egységekben törvényszerűen jobb a vitaszellem - mondták mások; ezt a légkört és módszert kellene kialakítani a vezető testületek­ben is. Végtére is az az általánosítható álláspont alakult ki, hogy ­mivel nemcsak szakemberek, hanem hivatásos és "amatőr" politikusok is részt vesznek a munkában, a módszer további tökéletesítésével rendkivül sokat segithetnek e bizottságok a helyzet valósághű értékelésében, az alternatívák feltárásában. Pártonkivüliek részéről hangzott el az az egyébként jogos kivánság, hogy az eddiginél több, a gyakorlati élethez közel álló külső szakembert is vonjunk be a bizottságok munkájába. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom