MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. július 6. (2-93. o.) - 3. Az alacsony hatékonyságú mezőgazdasági szövetkezetek stabilizációs és kibontakozási programja, s a további feladatok. Jelentés: 32-71

Feltárja a növénytermelés veszteségforrásait, ennek megszüntetését a vetés­szerkezet módosításával (hüvelyesek növelése) a talajok termőképességének javításával, a belterületek, zártkertek értékesítésével., a gyenge termőké­« pességű teriiletek ugaroltatásával kívánják elérni. Nagymértékű vadkár - közös teherviselésen alapuló - csökkentésére további intézkedéseket kell tenni, amit a program nem tartalmaz. Az állattenyésztés szarvasmarhára alapozott. A végrehajtott telepi rekonstruk­ció csak részben javította az elhelyezési feltételeket. A szétszórt elhelyezés, a nem megfelelő takarmányozás, a tenyésztői munka hiánya miatt az ágazat vesz­teséges. A tejhazam (3400 liter) növelése alapvető követelmény. A programban szereplő fejlesztéseknek - a jelenlegi anyagi helyzetet ismer­ve - a pénzügyi fedezete csak részben teremthetők meg. A háztáji termelés további integrálására irányuló törekvései helyesek, a hagyományokra épülő bogyós-gyümölcsök forgalmazása GT keretében jól szervezett. A tervezett hűtőtároló megvalósítását jónak tartjuk, de az 50 millió Ft-os beruházáshoz szükséges 10 millió Ft-os szövetkezeti részarárny feltételeit csak tagi kölcsönökkel lehet megteremteni. Az ipari tevékenység a fitting üzemre, lakatosüzemre és a tekercselő üzemre alapozott. A jövedelmező termelés feltételei adottak, azonban a fitting üzem kapacitás-kihasználása érdekében szükséges horganyzókád cseréje indokolt, e kiegészítő beruházásokat a GT keretében javasoljuk megoldani. A programban meghatározottak teljesítése esetén sem tartjuk reálisnak a kö­vetkező évekre előirányzott nyereségtömeg elérését. A munkaerő- és létszámgazdálkodási elképzelések helyesek, az érdekeltségi rend­szer korszerűsítésére irányuló törekvések segíthetik a kibontakozást. A programban megfogalmazott feladatok végrehajtásához az eddigieknél követ­kezetesebb irányításra, döntéselőkészitésre van szükség. A vezetést gyakor­lattal rendelkező felsőfokú végzettségű közgazdasági szakemberrel erősíteni. Kaposvár, 1988.

Next

/
Oldalképek
Tartalom