MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
65. ő. e. 1988. április 23. (159-219. o.) - 1. Tájékoztató az országos pártértekezlet állásfoglalás-tervezetének megyei vitájáról. A megyei pártbizottság állásfoglalása. Tájékoztató: 162-173 - Javaslat: 174-182
- m 6 - Fontosnak és jelentős kérdésnek ítéli meg annak kimondását, hogy a szocialista gazdaság árútermelő gazdaság, ugyanakkor az ezzel együtt járó társadalmi ellentmondások kezelésére fel kell készülni. - Indokoltnak tartja, hogy az új gazdasági jelenségekre az ideológia keresse és adjon eligazító válaszokat a végleges dokumentumban. 2. - A gazdasági reform folytatása, következetes végrehajtása feladataival egyetért. Észrevételezi azonban, hogy az árrendszer változásai már folyamatban vannak, így a bérreformmal történő együttes végrehajtásának fogalmazása nem pontos. Támogatja az átfogó bérreformot. - Egy minimális ellátási szint állami garanciáinak kidolgozásával egyetért, azzal a kiegészítéssel, hogy ez ne vezessen a munkakerülő, lumpen állampolgárok számának növekedéséhez. - Nem ért egyet a "főváros lakáshelyzetének javítása'kiemelésével, mert ez ellentmond az arányosabb területfejlesztési elképzeléseknek, a népességmegtartó-képesség növelését célzó feladatoknak. 3. - Az értelmiség növekvő szerepének megfogalmazását helyesnek, időszerűnek tartja. Ugyanakkor fontosnak ítéli meg a munkásság, a parasztság értékteremtő munkáját is kiemelni. - Egyetért az oktatási rendszer korszerűsítésével; a képzés és a foglalkoztatás jobb összhangjának megteremtésével; a tudás rangjának nagyobb társadalmi elismertségével, megbecsülésével. Az oktatási reformot támogatja, de legyen átgondoltabb és időtállóbb; javasolja, hogy a képzésben a konvertálható szakmai képzés kerüljön előtérbe. 4. A kulturális, művészeti élet értékelésével egyetért. A művelődési esélyek és lehetőségek fokozatos kiegyenlítése, mint cél - véleménye szerint - megköveteli a kultúrát közvetítő alapintézmények támogatási rendszerének jelentős korszerűsítését.