MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1987
64. ő. e. 1987. szeptember 2. (78-157. o.) - 1. A központi bizottság gazdasági-társadalmi kibontakozási programjából adódó megyei feladatok. Előterjesztés: 81-95
öt s^ m 7 5./ A közlekedés elégítse ki a személy- és áruszállítási igényeket, hangsúlyozottabban vegye figyelembe a megye hátrányos közlekedési kapcsolatokkal rendelkező térségeit. A vasúti közlekedésben folytatni kell a vasútvonalak korszerűsítését, a balatoni és a Dombóvár-gyékényesi vasútvonalak villamosítását, az állomások rekonstrukcióját, valamint a rakodás gépesítését. A közúthálózat fejlesztése során a lehetőségek függvényében folytatni kell az összekötő utak építésének programját. A kaposvári donneri felüljáró építését határidőre be kell fejezni. A központi szervekkel közösen meg kell vizsgálni, hogy a 7-es fő közlekedési út Fonyódig terjedő szakaszát mikor lehet négy sávosra kiszélesíteni, vagy az átmenő forgalom lebonyolítására más megoldást találni. 6./ A hírközlés területén kiemelt feladat a kaposvári és a körzetébe tartozó telefonközpontok és a vezetékhálózat ütem szerinti megvalósítása, a marcali és siófoki posta beruházások tervidőszak végére történő befejezése. Szorgalmazni kell a barcsi postaforgalmi és műszaki épület 1990. végéig történő megépítését. 7./ A kereskedelemben a kiegyensúlyozott áruellátás és a fogyasztói igényeknek jobban megfelelő áruválaszték biztosítása és a vásárlási körülmények javítása a feladat. Ehhez az élelmiszeripari vállalatok jobb minőségű árualapokkal járuljanak hozzá. Támogatjuk a termelői boltok nyitását és a kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek tevékenységi körének bővítését, közvetlen termeltetési kapcsolataik szélesítését. Folytatni kell az üzletek felújítását, a kistelepülések boltjainak rekonstrukciós programját. A szántódi és a boglárlellei autós bevásárló központok átadását az 1988. évi idegenforgalom kezdetére biztosítani kell. Növelni kell a szakemberképzést, javítani a kiszolgálás kulturáltságát. 8./ A tanácsi gazdaságban alapvető feladat az alapellátás és az intézmények zavartalan működésének biztosítása, a takarékos gazdálkodás. 9./ A terület- és településfejlesztési célkitűzéseink csak részben valósíthatók meg. A központi forráscsökkentések miatt felül kell vizsgálni és újra rangsorolni a megyei és helyi célokat ? feladatokat. Elsőbbséget kell biztosítani a folyamatban lévő beruházások befejezésének. Változatlanul kiemelt feladat legyen a telefonhálózat fejlesztése, az egészséges ivóvízellátás biztosítása és a lakásellátás javítása. Az eredeti terveknek megfelelően folytatódjon a megye három gazdasá- • gilag elmaradott térségének fejlesztése.