MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1987

64. ő. e. 1987. július 3. (2-77. o.) - 3. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 64-71

- , - &r Sajnos ez a magatartás hasonló gondolkodásmódot váltott ki az alsóbb vezetői körökben is. Számos esetben a hatáskörileg illetékes pártszervek vezetőinek kellett beavatkozni ilyen jellegű ügyekbe. A vezetők prémiumvitáiban ugyan­akkor bátortalanság is tapasztalható volt ugy a vezetőségek, mint a tagság részéről. Nőtt a nyugdijasok körében is az "önkényes" sávokba sorolás, illetve egy vál­lalt összeghez való ragaszkodás, a kompromisszumos megoldások száma. A tagdijmérséklési kérelmek elbirálásánál nagy hangsúlyt helyeztek az alapszer­vezetek a kimutatott jövedelem mellett a szociális körülményekre. 1986-ban az alapszervezetek mintegy 90 százalékánál csökkent a tagdij összege Ebben az évben 11 százaléknál csökkenés, 89 százaléknál pedig növekedés volt tapasztalható. Az egyéves gyakorlati tapasztalatok után még mindig sok a kritikai észrevétel a tagdíjfizetés pénzügyi elszámolásával és adminisztrációjával kapcsolatban. A testület megállapította, hogy - a jelzett gondok ellenére - a Központi Bi­zottság 1985. november 12-i, a tagdíjfizetés rendjére vonatkozó határozatának végrehajtása során a megye párttagságának döntő többsége fegyelmezetten tel­jesiti önként vállalt anyagi kötelezettségét. - o ­A végrehajtó bizottság kibővitett ülésén véleményezte: a Központi Bizottság és a Minisztertanács együttes állásfoglalásának a nyugdíjrendszer változásának irányelvei; a vállalati és a lakossági adózás uj rendszere kialakitásának irányelvei tervezetét. A végrehajtó bizottság rendkivüli kibővitett ülésén véleményezte: az MSZMP Központi Bizottsága gazdasági, társadalmi kibontakozás cselekvési program­jának tervezetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom