MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1986
62. ő. e. 1986. június 25. (2-68. o.) - 1. A központi bizottság 1986. június 18-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-18
2 I. Tájékoztató az MSZMP Központi Bizottsága 1986. június 18-i üléséről Előadó: Klenovics Imre elvtárs, megyei első titkár /A szóbeli tájékoztató a jegyzőkönyvhöz mellékelve./ A pártbizottság a tájékoztatót egyhangúlag tudomásul vette. II. Somogy megye szarvasmarha-, sertés- és juhágazatának helyzete, további feladatok Előadó: Dr. Sarudi Csaba elvtárs, megyei titkár Dr. S árud i Csaba elvtárs, megyei titkár A pártbizottság 1978-ban foglalkozott a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának, ezen belül az állattenyésztés helyzetével. A pártbizottság ekkor fogalmazta meg a VI. ötéves terv feladatait. A határozat végrehajtása során sok területen jelentős eredményeket értünk el. Egyik legfőbb eredmény, hogy az elmúlt időszakban sikerült a lakosság hus- és tej ellátását biztosítani. Az állattenyésztésben a korábbi kedvező tendenciák azonban megtorpantak, a megyében az állatlétszám csökkent, kevesebb terméket bocsátottak ki a mezőgazdasági üzemek. Csökkent az ágazat jövedelmezősége is. Lassultak a beruházások, áki a technikai szinvonal további romlását eredményezte. A megyében a növénytermelés növekedése gyorsabb volt az országos átlagnál, az állattenyésztés csökkenése viszont meghaladta az országos átlagot. Ezeket a nem kívánatos tendenciákat meg kell állítani. A helyzet elemzése során megállapítottuk, hogy a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetekben nőtt, az átlagos termelőszövetkezetekben pedig csökkent az állatlétszám. A háztáji gazdaságokban a kialakult helyzet szorosan összefügg a településen működő termelőszövetkezetek helyzetével. Nyomatékosan aláhúzza, hogy az állatállomány csökkenését nem szabad a szabályozók szigorúságára visszavezetni, mert annak sokkal összetettebb okai vannak. Egyes nagyüzemi gazdaságokban az állomány felszámolása nem kizárólag üzemi döntések eredménye, voltak olyan üzemek, ahol a felszámolás környezetvédelmi okok, felsőbb hatósági döntések alapján következett be. Jövőben telep-felszámolás csak igen alapos vizsgálat alapján történhet. Az állattenyésztésben kialakult gondokat a kormányzat is érzékelte, ezért intézkedéseket hozott. Ennek során javították a baromfi-, a tejhasznu szarvasmarha-, a sertéskoca és a juhágazat helyzetét. Az intézkedések nyomán nőtt a sertés, kismértékben a szarvasmarha állomány. A VII. ötéves tervi célok megvalósításához további intézkedések szükségesek. A kormánynak vannak elképzelései a megteendő intézkedésekre.