MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1985
59. ő. e. 1985. január 10. (2-102. o.) - 2. A megye 1984. évi gazdálkodásának tapasztalatai, javaslat az 1985. évi gazdaságpolitikai feladatokra. Jelentés: 12-26 - Határozat-tervezet: 27-40
L* ^U 2 vo vállalatoknak a közös érdekeltség szem előtt tartásával az eddigieknél jóbban kell igazodni. A külkereskedelmi egyensúly javitása - a kivitel tervszerű alakulása mellett is - megköveteli a tőkés importtal való racionálisabb gazdálkodást, vagy annak hazaival, illetve szocialista behozatallal való helyettesítését. Ezért a gazdálkodó egységek javitsák az importhelyettesítőéi lehetőségekről való információs munka személyi és szervezeti kereteit, a hasai vállalatokkal bővitsék kapcsolataikat. A fajlagos ráfordítások csökkentésére továbbra is nagy gondot kell forditani. A termelési és termékszerkezet változtatás során vegyék figyelembe a központi - az energiaracionalizálási, a gazdaságos anyagfoIhásználási és a technológiai korszerűsítési, a melléktermék- és hulladékhasznosítási - programok végrehajtásából adódó feladatokat. Ennek során olyan termékek és termékcsoportok előállítását részositsék előnyben, amelynek a megyében kedvezőek a természeti, a közgazdasági adottságai és lehetővé teszik a magasabb szinvonalu szellemi és fizikai munkát megtestesítő tevékenységek bővítését. A versenyképesség fokozása, a jövedelmezőség javitása a gazdálkodó egységtől megköveteli a termelési tényezők valamennyi fontos elemének hatékonyabb felhasználását, a gazdaságosabb területekre történő átcsoportosítás gyorsitását. Ezért támogatni kell az eszközök és a munkaerő nagyobb fokú mobilizálását elősegitő kezdeményezéseket, vállalva ezzel a kisebb helyi konfliktusokat is. A beruházásokra a továbbra is korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásokat tudatosabban és célirányosabban kell felhasználni. A termelő ágazatokban a fejlesztési források minél nagyobb részét az export és a nemzetközi versenyképesség fokozását növelő rekonstrukciókra kell összpontosítani. Előtérbe kell helyezni a műszaki-, technikai szinvonal emelését, az anyag- és ésszerű energia felhasználását. A termelő és nem termelő infrastruktúra