MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1985

59. ő. e. 1985. május 14. (186-237. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1974. június 19-i, a közművelődésről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés és: 189-209 - Szóbeli kiegészítés: 210-214

- 6 ­\i Dr,G r ü b 1 László elvtárs,Marcali városi első titkár: Megitelese szerint értékeinkről, eredményeinkről kevesebbet beszélünk, mint a meglévő problémákról. Tájékoztatja a párt­bizottságot, hogy Marcali városban 1980-ban közművelődés fej­lesztési programot fogadtak el, amelynek megvalósításához öt millió forint lett volna szükséges. Sajnos a VT,ötéves terv során 50 millió forinttal csökkentették a város fejlesztési alapját, igy a közművelődésre is kevesebb pénz maradt. Ennek ellenére lakossági összefogással vállalták a legfontosabb lé­tesítmények megvalósítását. A lakosság és a szakemberek körében nagy viták bontakoztak ki egy-egy művelődéspolitikai elképzelés megvalósítása során. Ezek a viták előrevivőek voltak. A VTI,ötéves terv során ismét meg kell vizsgálni,hogy a HM ós a tanács együttes beruházásában a kultúrház megvalósitható-e, mivel a HM sem mondott még le a megvalósításról. A népművelésben dolgozók egyes rétegei anyagi gondokkal küz­denek, amelyek megoldására sort kell keriteni. A személyi fel­tételek biztosítása a közművelődésben annál is inkább fontos feladat, mert a tömegek érdeklődósének felkeltése, ébren tar­tása nagy erőfeszítéseket igényel ós jó közművelődési dolgozók nélkül elképzelhetetlen. Só t o n y i Sándor elvtárs, megyei művelődési osztályvezető: A Somogy megyei Tanács 1984-ben határozta meg a közművelődés feladatait. Ennek során visszatekintés történt a közművelődés által megtett útra, A közművelődésben dolgozó főfoglalkozásúak száma megkétszereződött és a dolgozók fele megfelel az előirt képesítésnek, A tartalmi munka is jelentősen fejlődött, növe­kedett az irányító munka demokratizmusa is. Megállapításaik szerint a középkorosztály alig aktivizálható, a cigánylakosság elmozdult a korábbi helyzetéből, de jelenleg stagnál, a bejáró dolgozók tekintetében nincs sok eredmény, A könyvtár, a múzeum tevékenysége jelentősen fejlődött, orszá­gos elismerést is kaptak. Elsősorban a minőségi munka fejlődé­se a szembetűnő, A kaposvári szinház tevékenysége hullámzóvá vált. Az amatőrmozgalom stabilizálódott, a fenntartói támogatás nehezebbé vált, A feladatokból kiemeli, hogy a feltételrendszerből kell kiin­dulni, az új gazdálkodási rend több lehetőséget biztosit a köz­művelődési intézményeknek, ugyanakkor több felelősséget is je­lent; az ifjúság művelődésével a jövőben többet kell foglalkoz­ni ; végül a közművelődésben ne engedjünk a silányságnak. Agárdi Péter elvtárs, a KB. alosztályvezetője: Az előterjesztés alapos, gondos, felelősségteljesen közelit a problémákhoz, de a legfontosabb, hogy reálisan értékeli a helyzetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom