MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1985

59. ő. e. 1985. május 14. (186-237. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1974. június 19-i, a közművelődésről hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai és a további feladatok. Jelentés és: 189-209 - Szóbeli kiegészítés: 210-214

- k ­lí é b e r Gyuláné elvtársnő, a PB tagja; Községükben a közművelődés tárgyi és személyi feltótelei biz­tosítottak. Tervek készülnek a közművelődésre, amelyben a kü­lönböző rétegek érdeklődését figyelembe veszik. A közoktatási ós a közművelődési intézmények kapcsolata, együtt­működése jó, hat szakkör dolgozik a művelődési házban ós ennek pedagógusok a vezetői. Állandó helytörténeti gyűjteményt is lé­tesitettk. A művelődési ház segiti a társközségekben folyó közművelődési munkát is, A művelődési ház vonzáskörzete szélesedik, olyan rendezvények is voltak, amelyek már túlmutattak a közigazgatá­si határon. Évente 40-50 ismeretterjesztő előadást tartanak, ahová neves előadókat hivnak meg. A kiállitások a lakosság esz­tétikai nevelését is szolgálják. Szóvá teszi, hogy a városban és környékén nem minden művelődé­si intézmény gondoskodik a fiatalok megfelelő szórakoztatásáról, ezt kihasználva a szerződéses vendéglátó helyek az ifjúságra káros tevékenységet folytatnak, pornofilmeket vetitenek a vi­deo-disco műsorban, a fiataloknak szeszesitalt mérnek, mindez hozzájárul a fiatalkorú bűnözés elterjedéséhez. Megemliti, hogy a kaposvári sétáló utcában különböző "giccs" árusok is felverik sátraikat. Összegezve megállapítja, hogy a közművelődési munka fejlődött, de az anyagi lehetőségek beszűkültek. A jövőben a közművelődés szervezését, irányitását egyenrangúnak kell kezelni a közokta­tással, különösen gondot kell forditani a kistelepülések köz­művelődésére . Az előterjesztés kritikus, önkritikus, a megállapításokkal egyet­ért és azokat elfogadja. Pék Ferencné elvtársnő, a PB tagja: Az elmúlt 10 óv sok változást hozott, ezért helyes volt a tó­mát napirendre tűzni.-A közművelődés társadalmasítása javult, de a feltételrendszer nem. Sokszor a gazdasági nehézségekre ve­zetik vissza a hiányos közművelődési munkát, holott ez igy nem igaz. Az, hogy szemléletváltozás következett be, annak is kö­szönhető, hogy a pártszervek szemlélete változott. Véleménye szerint a "hátrányos helyzetben" lévők - nyugdijasok, alacsony keresetűek, stb. - azzal, hogy a kulturális szolgáltatások meg­drágultak, még rosszabb helyzetbe kerültek. Foglalkozik a balatonparti speciális problémákkal. Nehéz meg­oldani a lakosság téli, ugyanakkor nyáron az üdülők kulturális igényeinek kielégítését. Siófokon a közművelődés ós az oktatás kapcsolata az erre a cél­ra rendelkezésre bocsátott összeg felhasználásával jelentősen kiépült. A hátrányos helyzetű iskolák rendkivül nagy segítsé­get kaptak, azonban ez csak egyévi kísérlet volt, most már vé­gétért. Jelenleg a kulturális központ rá van kényszerítve, hogy minden rendezvényért pénzt kérjen, ezzel pedig az iskolák nem rendélke znek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom