MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1984
58. ő. e. 1984. december 5. (78-180. o.) - 1. A központi bizottság 1984. október 9-i és november 5-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 81-87
5 - íK/7 A minisztertanáccsal kapcsolatban leszögezte, hogy jogállásán nem kell változtatni, és éles határvonalat húzott az országgyűlés és a minisztertanács alkotmányos jogai közé. Ezt világossá tette, araikor kimondta, hogy az országgyűlés eddig sem kormányozott, és ezután sem kormányozhat, ez egyértelműen a minisztertanács feladata. A tanácsokkal kapcsolatban megállapította, hogy munkájuk az elmúlt időszakban erősödött, sokrétűbb lett, célirányosabbá vált. A népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási feladatokat ugy értékelte, hogy azt jól ellátják. A községi elöljáróságok olyanok legyenek, hogy ténylegesen képviselni tudják az emberek jogos érdekeit ós igényeit. Növelni kell az anyagi eszközökkel való gazdálkodásba történő beleszólásukat, önállóságukat, lehetőségüket. A tanácstagokról azt állapitotta meg a Központi Bizottság,hogy kapcsolatrendszerük,munkájuk sokat fejlődött, de hozzátette, hogy aktivitásukat, az elkövetkező időszakban tovább kell javítani. A tanácsok pártirányitását, módszerében és eszköztárában javitani szükséges. A pártirányítás eddigi gyakorlata az igazgatási szerveket helyezte előtérbe. Ez a gyakorlat az elkövetkező években igy nem tartható. A tanácsülések eddigieknél sokkal nagyobb szerepet kell hogy kapjanak. A kommunista tanácstagi csoportokban lényegesen több van, mint ezek a csoportok eddigi tevékenységük során a gyakorlati munkában felmutattak. A november 15-i Központi Bizottság-i ülésén egy napirendi pont volt, a XIII, pártkongresszus irányelveinek a vitája. Ezek az irányelvek megjelentek. Kádár elvtárs megállapította az irányelvekkel kapcsolatban, hogy a Magyar Népköztársaságban a párt él és dolgozik, végzi mindennapos munkáját, és mindennapos munkája mellett készül a XIII. kongresszusra, ez legyen az alapvető a pártszervek, a párttagok és a tisztségviselők számára is. Megállapította, olyan időszakban készülünk a XIII. kongresszusra, mikor a belpolitikai helyzetünk szilárd, de egy nagyfokú várakozás van a XIII. kongresszust illetően. Az irányelveknél figyelembe kell venni, hogy a 40 éves évforduló és a XIII. kongresszusra való felkészülés jegyében sokirányú, konkrét munkafelajánlások történtek, és ezeknek a munkafelajánlásoknak a teljesítésére továbbra is figyelemmel kell lenni. Ezt az időszakot jellemzi, amikor a kongresszus irányelveit vitatják, és majd megjelennek, hogy folyik és lassan befejeződik az 1984-es népgazdasági terv értékelése, az 1985-ös feladatok meghatározása és ezzel párhuzamosan készülünk a VII. ötéves terv kidolgozására is. A XIII. kongresszusi irányelvek megfogalmazásánál figyelembe kellett venni, hogy Moszkvában magasszintü küldöttség járt Lázár elvtárs vezetésével és ez a magasszintü tárgyalás-sorozat és az ott hozott határozatok, jó alapot teremtenek arra, hogy a XIII. kongresszus, az 1985-ös népgazdasági terv ós a VII, ötéves terv is megalapozottabb legyen. Ezek a tárgyalások olyan eredményesen zajlottak le, mód van arra, hogy a szocialista országok között elsők legyünk, akik a VII. ötéves terv előkészitósével kapcsolatos egész