MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1982

52. ő. e. 1982. október 13. (98-160. o.) - 1. A KISZ-szervezetek ifjúság körében végzett világnézeti nevelőmunkájának tapasztalatai a megyében, feladatok. Jelentés: 101-112 - Szóbeli kiegészítés: 117-124

A másik nagyon fontos probléma, ami szintén felvetődött és ezzel számolni kell, különösen a nagyvárosokban érződik, ez pedig a család funkcióinak változása. Mindazok a hiányok, amelyek a je­lenlegi társadalmi és foglalkoztatási struktúrából, a település­szerkezetből következően a család funkcióit megváltoztatták, il­letve nem teszik képessé sok vonatkozásban a családot arra, hogy ezt a szocializációs szerepet, amelyet hagyományosan be kellene töltenie, betöltse. Függetlenül attól, hogy ezt jónak tartják, avagy nem az ifjúsági szövetségnek is és más társadalmi szerveze­teknek és intézményeknek, - iskolára gondol elsősorban - át kell tudni vállalni egy csomó felelősséget. Hogy mennyit képes át­vállalni, ennek persze objektiv határai is vannak, de magát a tényt tudomásul kell venni. A harmadik tényező itt az orientációs zava­roknál, hogy mi nyitott országban élünk és ma már a világ egyre inkább nyitott, Magyarország különösen az. Nagyon jól tudjuk azt, hogy naponta 32 órában sugároznak ellenséges rádióadók kifejezet­ten fellazitási célú és nagyon jól kitalált propaganda kampány ke­retében adásokat magyar nyelven. Tudjuk azt, hogy van turizmus, amelynek a hatása ilyen-olyan, amolyan. Kétségtelen, de minden­esetre ezt a nyitottságot erősiti az, hogy látjuk ennek pozitiv, negativ hatásait egyaránt. Ehhez hozzáteszi, a magyar kommuniká­cióval,magyar tömegtájékoztatással is sokszor majdnem, hogy vi­tatkozni kell, vagy utána kell érvelni és helyreigazitani dolgo­kat, mert néha már az ember nem tudja, hogy kinek a pártján áll néhány adás, vagy néhány riport. Ilyen helyzetben a KISZ-nek vá­laszt kell adnia a kor, a társadalom kihivására ós, hogy milyen választ kivan adni az ismert a KISZ kongresszus határozataiból. Kiemeli, hogy erőteljesen érvényesiteni kivánják a differenciált réteg tevékenységet. Rétegprogramokat alkot a KISZ KB, megjelent már a tizenévesek, az egyetemisták számára, készülőben van az if­júmunkás fiatalok, mezőgazdasági munkás fiatalok számára szóló rétegprogram. Ennek a lényege, hogy a különböző ifjúsági rétegek között ugyanazt a célt másképpen, megfelelőbb módszerekkel pró­bálják elérni és növelni tömegbefolyásukat, politikai hatásukat ezek között a fiatalok között. A másik, a munkastílusukat vál­toztatják, demokratizálják,a szervezet belső életét, mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy a KISZ ne a bürokrácia, hanem a demokrácia iskolája legyen. Érvényesíteni a párt feladata azoknál a KISZ-szervezeteRnól amelyeket közvetlenül irányitanak. A KISZ KB-nak az a törekvése ós igénye, hogy ezzel párhuzamosan az öntevékenységet elősegitsék, azáltal is, hogy megszüntették a központi direktivaszerü akcióprogramokat és a rétegprogramok ma­guk adják a politikai feladatokat, amelyekhez lehet kapcsolódni. Meggyőződésük, egy folyamatos megújulás útján halad a KISZ, hogy ennek eredményei megérjenek, ehhez bizalom kell. Köszöni azt a bizalmat ós segitséget, amit a Somogy megyei KISZ-bizottság ezen a pártbizottsági ülésen megkapott. Ha ezt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megkapja a párttól, úgy érzi - joggal számithat erre t hiszen a párt ifjúsági szervezete, igy a pártnak ós a KISZ­nek kölcsönösen jóban rosszban osztozni kell - akkor sikerül meg­oldani a célkitűzéseket. Annál is inkább, mert a jelenlegi poli­tikai, társadalmi-gazdasági szituációban, nemzetközi helyzetet is figyelembe véve a társadalmi-politikai szervezeteknek a jelentő­sége egyre nő az ideológiai értékek közvetítésében. Ahhoz, hogy ezt a feladatát az ifjúsági szövetség, de más társadalmi szerve­zetek is be tudják tölteni, alapvetően az kell, hogy hitelképesek

Next

/
Oldalképek
Tartalom