MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981
49. ő. e. 1981. április 8. (2-91. o.) - 1. A központi bizottság 1981. március 26-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-54
u 48 a beszüremlóse. Ebben a helyzetben a KISZ-t minden kommunistának, minden alapszervezetnek, minden pártszervnek segitenie kell abban, hogy a megyei értekezleteik, majd a kongresszusuk megfelelő válaszokat adhasson ezekre a problémákra. Ehhez megvan az erőnk. De itt most valóban arra van szükség, hogy a párt magáénak érezze ifjúsági szervezetét. A munkát ne vegyük ki a KISZ-tagok kezéből, de adjunk nekik az eddigieknél nagyobb segitséget. A kulturális területen az alkotóktól ugyanazt kérjük, mint amit eddig: a valóságot ábrázolják, a néphez szóljanak nagy felelősséggel. ízlés, stilus, alkotói módszerek kérdésében türelmesek vagyunk, lehet kisórletezni. Erre módot nyújtunk, de elismerés itt is, mint az élet más területén a maradandó, színvonalas alkotásokért jár. Azt akarjuk, hogy a szocialista eszmeiségü szinvonalas alkotások élvezzenek nagyobb elismerést, támogatást. Az ellenséges nézetek ne kapjanak teret, a vitatható nézeteket pedig kövesse határozott marxista állásfoglalás. A Központi Bizottság megállapította, hogy nagyobb határozottságra és következetességre van szükség, mind a támogatásban, mind a tiltásban. Ezeknek az elveknek a következetes érvényesítéséről a központi irányitásnak kell gondoskodnia. Ez csak úgy oldható meg, ha az emiitett kérdésekben egységes szemlélet érvényesül először a területért felelős kommunista vezetők között, másodszor szélesebb értelemben véve az egész pártban. Ez az egységes szemlélet nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a párt kulturális téren is betöltse vezető szerepét, ós egység legyen a különböző szintű végrehajtó szervekben is. A kulturális terület irányitása egy kicsit hasonlit a népgazdasági irányításhoz. Kulturális téren is nagy a helyi önállóság. Vannak önálló, felelős alkotó műhelyek, és ez helyes. A jövőben is igy kell lenni, maradjon meg ez a decentralizáltság. Az irányitás, a kulturális élet se legyen Budapest-centrikus. Meg kell hagyni