MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1981

49. ő. e. 1981. június 3. (92-176. o.) - 1. A megyei pártbizottság munkastílusának és munkamódszerének tapasztalatai, és továbbfejlesztésének feladatai. Jelentés: 95-103 - Határozat-tervezet: 104-111

7 - Fokozza a pártellenőrzés tervszerűségét, rendszeresen vizsgálja a döntéseinek helyességét, és kezdeményezi a szükséges módosításokat, - A párt-végrehajtóbizottság gondoskodjon arról, hogy a pártbizottság adott témában jártas tagjai az előterjesz­tés előzetes vitájában részt vegyenek, A döntés-előkészi­tés során rendszeresebben ki kell kérni és figyelembe ven­ni a járási, városi pártbizottságok irányító testületeinek, vezetőinek, az állami szervek ós tömegszervezetek, -mozgal­mak megyei vezető szerveinek, az ott dolgozó kommunistáknak, valamint az adott kérdésekben jártas szakembereknek és a tudományos intézeteknek a javaslatait, észrevételeit, A legátfogóbb témák kidolgozására a pártbizottság indokolt esetben tagjaiból ideiglenes munkabizottságot hoz létre, amelyet munkatervében is rögzit, - Törekszik arra, hogy az előterjesztések lehetőség szerint tartalmazzák az alternatív javaslatokat, illetve az előké­szítés során felmerült vitás kérdéseket, - A határozatokban a fő célok és a politikai cselekvés irá­nyának rögzítése mellett differenciáltan megjelöli a külön­böző szervek feladatait. Nagyobb figyelmet fordit a végre­hajtás megszervezésével összefüggő és az ellenőrzést célzó tennivalók meghatározására, a megvalósításban kulcsszere­pet betöltők felkészítésére, - A pártbizottság a két kongresszus közötti félidőben rendsze­resen áttekinti és értékeli a kongresszus, illetve a párt­értekezlet határozatai végrehajtásának helyzetét, Módosítás: 7, oldal utolsó előtti bekezdés második sorában a "megjelöli a különböző szervók feladatait" - helyett a "differenciáltan megfogalmazza a pártszervek és a kommunista vezetők feladatait" a helytálló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom